Üzleti tippek

Tévés nézettség

A Viasat 3 megúszta

Most végre megtudtuk, hogy milyen is lenne a piac egy erős közszolgálati csatornával. A labdarúgó Eb ugyanis csodát tett az M1 nézettségével, amely így revansot vehetett a két kereskedelmi csatornán. A 24. héten a 18–49 évesek körében főműsoridőben az M1 megelőzte a Tv 2-t és így a második legnézettebb csatorna lett az RTL Klub után.

A foci Eb ugyan az RTL-től is sok nézőt elvitt, ám összességében mégis egy picivel jobban jártak a konkurensüknél. A Tv 2-nek különösen rosszkor jött a közszolgálati fellendülés, mert éppen kezdtek javuló eredményeket elérni, már-már látótávolságon belülre került tőlük a nagy ellenfél, az RTL Klub.

De nem mindegyik csatornát viselte meg az Európa-bajnokság. A tematikus tévéknek összességében ugyan csökkent a közönségaránya, azonban például a Viasat 3-nak meg sem kottyant az M1 diadalmenete. Bár ez nem véletlen, ugyanis a Tv 6 indulása óta a csatorna deklaráltan inkább a nőket célozza meg.

Megkavarodott nézettség

Az esti meccsek jó hatással voltak az M1 többi műsorának az eredményeire is. A Híradó a megszokott 8-10 százalékos közönségarány helyett most 20 százalék körüli eredményeket ért el. Az Este, valamint a 24 című krimisorozat pedig 3-5 százalékos share-ről javított 10-re. Ennél sokkal több műsor pedig már nem is nagyon fért el a meccsek közötti, illetve utáni idősávban.

Az esti hírműsorok előtti felvezető sávban most jobban áll konkurensénél a Tv 2. Az RTL például a Rejtélyek városa című sorozatot kénytelen volt levenni a műsorról, mert meglehetős érdektelenséget tanúsítottak iránta a nézők. Ennek köszönhetően a Tények többször is meg tudta verni az RTL Híradót, igaz, hozzá kell tenni, hogy ebben az idősávban is volt meccs, ami amúgy is kissé megkavarta az erőviszonyokat.

A Széf című vetélkedő sem viselte jól a foci Eb társaságát, többször is a csatorna átlagos közönségaránya alatt teljesített. Igaz, az ugyanekkor futó Jóban rosszban sem járt sokkal jobban. Persze a foci vesztesei közt most akár az összes főműsoridős programot felsorolhatjuk a Tv 2 és az RTL Klub repertoárjából. Az Európa-bajnokság előtti „békeidővel” összehasonlítva az Aktív heti átlagos közönségaránya 24,5 százalékról 21,6-re, a Hal a tortáné pedig 30,2 százalékról 26,6-re esett vissza. Ez mindkét műsornál nagyjából 12 százalékos csökkenést jelent.

Az RTL Klubon a Fókusz rosszabbul járt, mert a 33,6 százalékos share helyett be kellett érnie a 26,2-del, ami 22 százalékos visszaesést jelent, a Barátok közt viszont megúszta mínusz 14 százalékkal, igaz, ezzel búcsút kellett intenie a hazai terepének számító 40 százalék feletti share-nek is.

Kérész Tv

Június hetedikén és nyolcadikán sporteseményekben tobzódott a főműsoridő, ugyanis a focival párhuzamosan a Forma–1 Kanadai Nagydíja is ekkor volt látható. A szombati időmérő még kikapott a Portugália–Törökország meccstől, másnap viszont a futam – most jó eredménynek számító – 33,4 százalékos közönségarányt hozott az RTL Klubnak. A hagyományosan jól muzsikáló Esti Showderen is majdnem kifogott az Eb, ugyanis Fábry Sándor műsora csak hajszállal ért el jobb eredményt az Ausztria–Lengyelország mérkőzésnél. Furcsa ennél a show-műsornál 24,8 százalékos share-t látni.

Érdekesebb lenne a tévés piac, ha mindig ennyire kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok, ám sajnos az M1 esetében csak kérészéletű a jó szereplés. Az Eb döntője után valószínűleg újra a közszolgálati csatorna – olykor arcpirítóan alacsony – 18–49-es közönségarányain szörnyülködhetünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik