Üzleti tippek

Novemberben indul a Sanoma Médiaakadémia

admin
admin

2008. 06. 18. 13:52

Újságíró utánpótlásképző programot índit a Sanoma Budapest kiadó.

Idén novemberben elindul a Sanoma Budapest újságíró-iskolája, a Sanoma Médiaakadémia (SMA). A képzéssel Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatának az a szándéka, hogy a nyomtatott és az online lapkészítés fiatal tehetségeit kinevelje. Az SMA kis létszámú, válogatott hallgatói körrel indul. A gyakorlati kurzusok legjobbjainak az iskola visszatéríti a tandíjat. A legígéretesebbeknek a Sanoma Budapest állást ajánl, de minden végzett újságírójelölt karrierjét nyomon követi.

Magyarországon becslések szerint évente mintegy tízezer hallgató vesz részt egyetemi szintű vagy felsőoktatási intézményen kívüli kommunikációs képzésben. Ezek jelentős része viszonylag keveset nyújt a speciális, gyakorlati újságírói ismeretekből – áll a lapunkat is kiadó Sanoma közleményében. Az előzetes tervek szerint mintegy harminc főt vesz fel a novemberben induló lapkészítő kurzusaira.

A Sanoma Budapestnél közel hétszázan végeznek médiához kötődő munkát. A kiadó munkatársai komoly gyakorlati tudással rendelkeznek, a modern lapkészítés műhelytitkainak tudói. Segítségükkel a médiavállalat mára több évtizedes tapasztalatot halmozott fel a nyomtatott és az internetes tartalom-előállítás terén.

Az idén ősszel induló Sanoma Médiaakadémia jórészt gyakorlati képzést nyújt hallgatóinak. Az SMA célja nem a profitszerzés, hanem az utánpótlás kinevelése; az iskola modellje alapvetően az önfenntartásra épül.

A Sanoma Médiaakadémia kétszer három hónapos, összesen száznegyvennégy tanórát tartalmazó képzést, majd egy egyhónapos – százhatvan órás – szerkesztőségi gyakorlatot kínál, a tanfolyam elvégzéséről oklevelet ad hallgatóinak.

Az első, hetvenkét órás szemeszterben az iskola az elméleti alapokra helyezi a hangsúlyt, míg a második, ugyancsak hetvenkét órás, gyakorlati félévben már specializációban történik a képzés. A kiscsoportos, műhelymunkát biztosító foglalkozások keretében négy kurzus indul: szórakoztató-, szeriőz- és internetes újságírás, valamint egy vizuális ismereteket oktató kiadványesztétikai osztály.

Lezárásképpen egy egy hónapos gyakorlaton kell részt venniük a hallgatóknak, akik a helyszínül szolgáló szerkesztőséget a kurzusvezetőik tanácsára választhatják ki a Sanoma Budapest portfóliójából.

A Sanoma Média Akadémia igazgatója Balázs-Piri Krisztina újságíró, tőle származik az iskola koncepciója. A szakember negyven éve foglalkozik újságírással. Az ősszel startoló iskola szakirányú kurzusait Szabó Éva, a Sikk vezető szerkesztője, Ács Gábor, a Figyelő rovatvezetője, Jakab Kriszta, a Nők Lapja Café és a WellnessCafe főszerkesztője, illetve Kemény Zoltán tervezőgrafikus-tipográfus irányítja. Az előadásokat és a gyakorlati órákat elsősorban a Sanoma Budapest újságírói, szerkesztői és művészeti vezetői tartják, de az iskola számít néhány külső, meghívott médiaszakemberre is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.