Üzleti tippek

Megállt az építőipar leépülése

Az építőipari termelés volumene 2008 áprilisában szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 2,9 százalékkal haladta meg az előző havit.

Az építőipari termelés korábbi hónapokban megfigyelt nagyarányú csökkenése után az idei áprilisi kismértékű – 0,8 százalékos – növekedésben a nagy szervezetek termelésének jelentős emelkedése mellett a munkanapok alakulásának és az alacsony előző évi bázisnak is szerepe volt.

Megáll a visszaesés

A szezonálisan kiigazított adatok elmúlt három hónapban megfigyelt kismértékű, de folyamatos növekedése arra utal, hogy a termelés 2005-2006-ban bekövetkezett jelentős bővülését követő, 2007-ben tapasztalt nagymértékű visszaesés megállni látszik – áll a KSH jelentésében.

A KSH tájékoztatása szerint az építőipar alágazataiban áprilisban két ellentétes folyamat volt megfigyelhető. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése áprilisban 2007 azonos időszakához viszonyítva 4,1 százalékkal csökkent.

Segít az autópálya-építés

Nőtt viszont a tavaly áprilisihoz képest az épületgépészeti szerelés termelése, 3,6 százalékkal, a kis súlyú befejező építésé pedig 24,2 százalékkal.

Épületekre január-áprilisban az előző év azonos időszakinál 28,7 százalékkal kisebb, míg egyéb építményekre 41,2 százalékkal nagyobb volumenű szerződést kötöttek. A növekedés az autópálya-építésre még januárban kötött nagy értékű szerződés eredménye.

Címkék: Vállalkozás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.