Üzleti tippek

Malomkartellt fogott a GVH

admin

2008. 06. 10. 15:07

Tizenegy malomipari vállalkozás ellen indított vizsgálatot a GVH, mert a gyanú szerint felosztották egymás között a hazai lisztpiacot.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendelkezésére álló információk szerint a gabonafeldolgozó vállalkozások 2004-től napjainkig több alkalommal folytattak tárgyalásokat, kötöttek két és több oldalú megállapodásokat, a magyarországi lisztpiac felosztásról. Egyeztettek továbbá bizonyos gabonaipari termékek esetében minimálárak alkalmazásáról és tervezett áremeléseik mértékéről és időpontjáról.

A malmok feltételezett piacfelosztó és minimálár meghatározó magatartása feltehetően kiterjedt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által 2007-2008-ban az élelmiszerek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokra is. Tárgyalásokat folytattak egy közös pénzügyi alap létrehozásáról is, amely a külföldi gyártók pénzügyi kompenzációját szolgálta volna, azoknak a magyar piactól való távoltartása érdekében.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható – figyelmeztete a GVH.

A vizsgálat a következő vállalkozásokra terjed ki: Abo Holding Vagyonkezelő Zrt., Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt., Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., Gyermely Élelmiszeripari Zrt., Hajdúsági Gabonaipari Zrt., HEFELE Malomipari Kft., Júlia-Malom Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., Szatmári Malom Termelő és Kereskedelmi Kft., Diamant International Malom Kft, a Pannonmill Malomipari Zrt, valamint a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.