Üzleti tippek

Nehezményezik a BKV pluszforrásait az önkormányzatok

admin
admin

2008. 04. 22. 14:45

Az önkormányzatok szerint nem korrekt, hogy a BKV veszteségét közös forrásból fedezi a kormány. Méltatlan és felháborító, amit a főváros vezetése Pest megyével és az ország összes településével szemben megenged magának – hangoztatták az önkormányzati szövetség vezetői.

Nem biztos, hogy „korrekt megközelítés” az, hogy közös forrásból fedezzük a főváros megoldatlan problémáit – mondta Gémesi György, Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke egy sajtótájékoztatón. Megegyeznek a költségvetésnél az arányokról. Év közben Demszky Gábor elmegy a miniszterelnökhöz vagy adott esetben kihasznál egy politikai helyzetet, és akkor próbál pluszforrásokra szert tenni. Ez is elfogadhatatlan – tette hozzá.

Demszky Gábort egyedül a főváros érdekli, de Budapesten kívül még 3200 település van az országban, ahol ugyanúgy élnek emberek, mint a fővárosban, és ők is szeretnének jól élni – fogalmazott az elnök. Pest megyében, az ország legnagyobb megyéjében 1,3 millió ember él, a megyei önkormányzat hivatalában 130 ember dolgozik, miközben a fővárosi önkormányzat hivatalában több mint 1200 – tette hozzá ehhez Szűcs Lajos, a szövetség alelnöke, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. Ez is mutatja, „a hatalmas vízfejet, aminek a tetején ül maga Demszky Gábor” – mondta.

Egyszerűen nem igazak Demszky Gábor nyilatkozatai, amelyek azt szajkózzák, hogy az agglomerációban élő emberek okozzák a BKV veszteségét. Nem igaz a főpolgármester kijelentése, miszerint a 70 körüli agglomerációs önkormányzat közül csak néhány, így Törökbálint és Budaörs fizet a BKV-nak, a többség nem. Szűcs Lajos szerint az agglomeráció települései, „ahová a kék busz kijár”, jelentős mértékben részt vállalnak a BKV finanszírozásából.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.