Üzleti tippek

A GKM sem támogatja az “internetadót”

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) továbbra sem támogatja az internetet 0,8 százalékkal megterhelő kulturális járulék bevezetését. A tárca álláspontja szerint az új járulék bevezetése megnehezíti a hazai internethasználat elterjedését.

A GKM közleménye szerint Bóna Ákos, a GKM infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkára egyeztetést tartott a kulturális járulék internet-szolgáltatásra kiterjesztésével kapcsolatban a szolgáltatókkal és a civil szervezetekkel. A megbeszélésen részt vettek az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap képviselői is.

GKM: gátolná a web terjedését

A tárca álláspontja szerint az új járulék bevezetése megnehezíti a hazai internethasználat elterjedését, és csökkenti a hazai vállalkozások versenyképességét. A szolgáltatók és a civil szervezetek határozottan elutasították a járulék bevezetését, egyben kifejezték, hogy nyitottak a további szakmai egyeztetésekre.

A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) múlt hétfői közleményében elutasította az internet-hozzáférés és mobil tartalomszolgáltatás terheinek növelését jelentő törvénymódosítást. A szóban forgó terhek növelése ellen korábban már tiltakozott többek között az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség is.

Versenysemlegességi elv

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál (OKM) korábban a FigyelőNetnek elmondták: a tárgyalásokat az érdekképviseletekkel és a gazdasági tárcával lefolytatták. Az OKM szerint a versenysemlegesség elve alapján kellene kulturális járulékot fizetniük az internetszolgáltatóknak, a könyvkiadókhoz és a műsorszórókhoz hasonlóan.

A járulék bevezetése összesen mintegy 900 milliós többletköltséget okozna a szolgáltatóknak. Egy 4990 forintos internet-hozzáférésre levetítve havi 40 forintos pluszköltséget jelent.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel 2007 negyedik negyedévben meghaladta a 29,9 milliárd forintot, ami 31 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik