Üzleti tippek

Mutyizások az MTV-szerződésekben

admin
admin

2008. 04. 09. 16:46

A Magyar Televízió (MTV) egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek négyötödében "van valamilyen szabálytalanság" - közölte a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja.

Négy olyan szerződést is talált a felügyelőbizottság, amely
annak ellenére nem került az elnökség elé, hogy a médiatörvény szerint a 300
millió forintnál nagyobb értékű megállapodásokat a testületnek jóvá kell
hagynia – mondta a Fidesz által a testületbe delegált Szabó László,
“tarthatatlannak” nevezve a helyzetet.

Közlése szerint az RTL Klubtól vásárolt filmcsomag mellett a
Csináljuk a fesztivált, Az örökös és A társulat című produkcióknál merült fel
az utóbbi probléma. Közlése szerint a testületi tagok egyhangúlag kérték a
köztévé felügyelőbizottságát, hogy részletesen foglalkozzon a témával, ahogy
abban is, hogy vizsgálni fogják saját szerződés-jóváhagyási gyakorlatukat is.

Szabó László hozzátette, ha bebizonyosodnak az ülésen
elhangzottak, javasolni fogja, hogy a kuratóriumi elnökség “vizsgálja meg
a felelősségre vonás különböző fokozatait”, a fegyelmi eljárástól akár a
büntetőjogi lépésekig.

Az MTV sajtóirodája a hírre reagálva azt közölte: a megfogalmazott kritikával a Magyar Televízió nem ért egyet, a szerződéskötések megfelelnek a jogszabályi előírásoknak; Földváry Mónika sajtóiroda-vezető telefonon csütörtökre ígért részletes tájékoztatást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.