Üzleti tippek

Több százezer ügyféladatot vesztett el egy bank

Több százezer ügyfelének személyes adatait veszítette el a legnagyobb brit lakossági bankcsoport, az HSBC.

A bank hétfői bejelentése szerint az eltűnt számítógépes adathordozó lemez a cég 370 ezer életbiztosítási kötvénytulajdonosának nevét, születési és biztosítási adatait tartalmazza, bankszámláik részleteit és lakcímüket azonban nem.

A lemezre – miután gondok voltak az elektronikus továbbítással – az HSBC southamptoni fiókjaiban rögzítették az adatokat, és postai futárral küldték a Swiss Re viszontbiztosítóhoz még február végén, a küldeménynek azonban nyoma veszett. A bank szóvivője szerint a lemezt a Swiss Re irodáiban is “lázasan keresik”.

Az ügyről értesítették a brit pénzügyi felügyeletet (FSA), amely – ha megállapítja bármely érintett fél felelősségét – komoly, akár milliós összegű bírságot is kiróhat.

Az utóbbi hónapokban több hasonló adatvesztési ügy okozott botrányt Nagy-Britanniában. A legnagyobb ezek közül a királyi adó- és vámhivatal (HMRC) nevéhez fűződik: a hivatal tavaly novemberben két, összesen 25 millió brit állampolgár bizalmas adóhatósági adatait tartalmazó lemezt veszített el.

A lemezeken azoknak a személyes adatai voltak, akik gyermekeik után családi pótlékot igényeltek. A lemezek a mai napig nem kerültek elő; az incidens után lemondott lemondott az HMRC elnöke, Gordon Brown kormányfő pedig nyilvánosan elnézést kért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik