Üzleti tippek

Bábolna: Kerteskőre van vevő, Szendrőt újra meghirdették

admin
admin

2008. 03. 30. 10:55

A Bábolna Mezőgazdasági Zrt. korábban értékesítésre meghirdetett két gazdasága közül az egyikre, a Kerteskői Gazdaság eszközeire és földterületére van vevő, míg a másik, a Szendrői Gazdaság eszközeinek és a földterületének együttes eladására új pályázatot írtak ki.

A Bábolna Zrt. március 10-én tartott közgyűlése – a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kezdeményezésére – a társaság felszámolása mellett döntött. A cég felszámolásának ténye nem befolyásolja a társaság kezelésében levő termőföldek művelésben tartását, amelyhez 2008-ban az MNV Zrt. biztosítani fogja a szükséges forrásokat. A termőföldek hosszú távú hasznosításáról az MNV a későbbiekben hoz döntést, annyi azonban biztos, hogy a területek hasznosítása nyilvános pályázat keretében fog eldőlni, előreláthatóan az év második felében.

Kerteskő harmadszorra kelt el

A Kerteskői Gazdaság harmadik próbálkozásra talál gazdára, ha az erről szóló szerződést a konzorciumi tagok aláírják. A vételárat Száraz Gábor, az MNV kommunikációs vezetője a szerződéskötésig nem kívánta elárulni. A tenderkiírás szerint az eszközökért minimálisan nettó 200 millió forintot kellett fizetni, míg a 482 hektár, 4 ezer 176 aranykorona értékű földterület minimális ára 193 millió forint volt.

Szendrő még mindig vevőre vár

A Szendrői Gazdaság eszközeit és a hozzá tartozó földterületet immár ötödik alkalommal próbálják meg értékesíteni. Az MNV pályázati hirdetményt tett közzé, míg a Bábolna Zrt. a pályázati felhívást publikálta. Eszerint a feltételek változatlanok: a gazdaság eszközeinek minimálára ezen a tenderen is nettó 232 millió forint. Az állatállomány, a mezei leltár és az egyéb készletek könyv szerinti várható értéke pedig nettó 295 millió forint. A Szendrői Gazdasághoz tartozó ötezer hektár földterület minimálárát most nem közölték. Az előző pályázaton a földterület minimális ára 1,023 milliárd forint volt.

A hatályos törvény értelmében ilyen nagyságú földterület megvásárlására vevői közösséget kell alakítani, mert csak belföldi magánszemélyek szerezhetnek termőföld tulajdont, egyenként maximum 300 hektárt. A tender eredményét befolyásolhatja az elővásárlási jog gyakorlása is, mert a termőföldről szóló törvény szerint elővásárlási jog illeti meg a haszonbérlőt, felesbérlőt, részművelőt, a helyben lakó szomszédot és a helyben lakót. Az elővásárlási jogot csak az gyakorolhatja, aki a pályázati szakaszban erről a jogáról nyilatkozik. A kiíró pedig a pályázat nyertese által tett legjobb ajánlatot kifejezetten ezeknek a jogosultaknak küldi meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.