Üzleti tippek

Abramovics építheti a Bering-szoros alatti alagutat

admin
admin

2008. 03. 28. 11:33

Az Angliában élő orosz milliárdos Roman Abramovics újabb érdekes befektetéssel hívta fel magára a figyelmet. Megevette a világ legnagyobb fúrópajzsát.

Abramovics portfóliójából ez sem maradhatott ki, miután van már futballcsapata (Chelsea), számtalan yahtja, és kormányzója egy oroszországi körzetnek is.

A pajzs 19 méter átmérőjű, ezzel közel negyedével szélesebb, mint a második helyezett ugyanilyen szerkezet. Ez Kínában teljesített szolgálatot, a Jangce folyó alatt haladó alagút építésénél. Abramovicsnak a fúrójáért, ami csak két év múlva lesz kész, mintegy 80 millió fontot (26 milliárd forint) kell majd leszurkolnia – számolt be a Daily Mail.

Miután a milliárdos befektető építkezési vállalata, az Infrastrukturka bejelentette a vételt, azonnali találgatások kezdődtek. A leginkább arra vonatkozóan születtek elképzelések, hogy Abramovics beszáll az Oroszország és Amerika között megépítendő a Bering-szoros alatt átívelő mintegy 90 kilométeres alagút építésébe. Ez az a terület – Csukotka -, ahol egyébként Abramovics kormányzói tisztet is betölt jelenleg.

A csatorna ezzel egyre inkább valóságnak tűnik, és számítások szerint a rajta átközlekedő hatalmas mennyiségű áru, nyersanyag, forgalom révén viszonylag hamar megtérülő beruházás lenne.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.