Üzleti tippek

Schengen megosztja a Malév utasait

Vasárnaptól a Malév schengeni repterekre induló járatai Ferihegy 2A terminálról indulnak/érkeznek, a nem schengeniek viszont a 2B terminált használják majd. 2A-n nagyobb zsúfoltságra, lassúbb beléptetésre számíthatnak az utasok.

Jelentős változásra számíthatnak a Malév utasai vasárnaptól, amikortól Ferihegyen is a schengeni előírások szerint kezelik az utasokat. Március 30-tól ugyanis Ferihegy 2A lesz az úgynevezett schengeni terminál, vagyis innen indítják és érkeztetik az uniós belső határral már nem rendelkező országok polgárait.

Működnek check-in automaták is

Vasárnaptól tehát több „schengeni járatot üzemeltető légitársasággal” kell osztozniuk a 2A-n, ami azt jelenti – erre közleményében is felhívta a figyelmet a magyar légitársaság -, hogy növekedni fog a zsúfoltság a terminálon, s értelemszerűen a check-in pultoknál, ami miatt torlódásokra lehet számítani csúcsidőszakokban. A légitársaság ezért arra kéri az utasait, hogy használják a 2A terminálon felállított maléves önkiszolgáló check-in automatákat is.

Schengen megosztja a Malév utasait 1

A Malévtól kapott tájékoztatásból az is kiderül, hogy a magyar légitársaság járatainak többsége, 61 százaléka schengeni viszonylatú, 39 százalékuk kerül át tehát a 2B terminálra.

Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője lapunknak hozzátette, hogy Ferihegy összforgalmában 52 százalékot tesz ki a schengeni viszonylat, s a két 2-es terminál A és B forgalma nagyjából megegyezik.

Külső parkolók – nő a buszos szállítás

A schengeni rendszer további kellemetlenségeket is okozhat a Malév – de persze más társaságok – utasainak, nevezetesen, ha egy gép shengeni országból érkezik, de következő úti célja a közösségen kívüli ország, akkor csak külső állóhelyet használhat majd. Magyarul, nem állhat be a „csápokhoz”, ezért autóbuszok szállítják majd az utasokat. Az átszálló utasok számára így az időigényesebb tranzitidő jelenthet majd problémát.

Kérik az okmányokat

A Malév közleménye hangsúlyozza, hogy bár Schengen legkézzelfoghatóbb hatása, hogy megszűnik az útlevél-ellenőrzés a schengeni tagállamok közti határok átlépésekor – így a repülőtéren is –, de a check-in pultoknál – az utasazonosítás érdekében – továbbra is kérni fogják az útlevelet vagy a személyi igazolványt. A schengeni térségen belül is szükséges az útlevél vagy a személyi igazolvány, azt a tagállamok területén annak hatóságai bármikor kérhetik – teszik hozzá.

Schengen megosztja a Malév utasait 2

Az utasbiztonsági ellenőrzés mind a schengeni, mind a nem schengeni terminálon gyakorlatban marad. A Schengen terminál forgalma miatt, a check-in pultok zsúfoltsága mellett, ezen a területen lehet torlódásra számítani a csúcsidőszakokban – figyelmeztetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik