Üzleti tippek

Közösségre hajtó videómegosztók

admin
admin

2008. 03. 18. 12:00

Felhasználói tartalomra építve élő műsor indítását tervezi a YouTube. A hazai videómegosztó oldalak üzemeltetői egyelőre inkább a közösségi jelleg erősítésére készülnek

Új szintre emeli szolgáltatását még az idén a világ legnépszerűbb videómegosztó oldala, a YouTube, a társaság ugyanis élő műsor sugározását tervezi az interneten. A portál társalapítója, Steve Chen egy interjúban elmondta, a 2005-ös alapítás óta készülnek a portál üzemeltetői az adás elindítására, azonban a források szűkössége miatt erre eddig nem volt lehetőség. Azt követően azonban, hogy a Google 2006-ban 1,65 milliárd dollárért megvásárolta a videómegosztót, megkezdhették a webkamerák által továbbított élő, streamelt adásra való felkészülést.

Ugyanakkor korántsem nevezhető úttörőnek a YouTube ezen a területen, a Yahoo! például a közelmúltban indított kísérleti jelleggel hasonló szolgáltatást. De vannak más oldalak is, amelyek élő, felhasználók által készített videót kínálnak, így például a Justin Tv, Stream Tv vagy a Mogulus. Persze a netes közösségre valószínűleg a legnagyobb hatással a YouTube lesz, már csak azért is, mert a felhasználók száma az idén januárban meghaladta a 66 milliót, és választékból sincs hiány, hiszen február elején mintegy 70 millió feltöltött video várta az érdeklődőket. Ráadásul ez a szám naponta több százezerrel bővül, ahogy a videómegosztó oldal egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Egyre kapósabb

Tudta-e?

A UPC több kisfilmversenyt is rendezett, illetve támogatott már a megszokottól eltérő tartalmak előállítása, megjelenítése, nagyobb közönséghez való eljuttatása érdekében, ezek külön aloldalt kaptak a Videogizmo.hu-n.

A hazai internetezők viszonylag kevés időt töltenek a videómegosztó oldalakon. A Szonda Ipsos és a Gemius Hungary által végzett felmérés szerint tavaly szeptemberben a teljes hazai internetezésre fordított idő három százalékát töltötték el a felhasználók ilyen típusú oldalakon. Igaz, így is jóval nagyobb népszerűbbek voltak ezek a portálok, mint a televíziós csatornák webhelyei, amelyekre csak az összes netezési idő 0,5 százaléka jutott.

Ez a különbség a látogatók számát tekintve kevésbé markáns, de így is elmondható, hogy közel minden második internetező (47 százalék) keresett fel legalább egy alkalommal videómegosztót, míg televíziós csatornák netes megjelenéseit csak minden harmadik (34 százalék) internethasználó választotta.

Mindehhez azt is figyelembe kell venni, hogy ez a látogatottság nem tartalmazza azokat az eseteket, amikor a feltöltött tartalmat külső oldalon beágyazva nézték a netezők, márpedig a hazai nagy híroldalaknál is egyre gyakoribb, hogy ilyen tartalmakat használnak fel.

A videómegosztók között itthon is a YouTube a legnépszerűbb, annak ellenére, hogy lokalizált, magyar nyelvű változata nincs. Az oldalnak tavaly szeptemberben több mint egymillió hazai látogatója volt (naponta átlagosan 160 ezer egyedi látogató), s egy netező átlagosan közel 1,5 órát töltött el a portálon. A nemzetközi oldalt a három nagy hazai online kiadó megoldása követi, az origós Videa, az Index által üzemeltetett Indavideo (korábban Videobomb) és a Sanoma Videoplayere.

Anna és az ostrom

A hazai videómegosztó oldalak többsége 2006-ban indult hódító útjára, s alig fél év alatt szinte az összes jelentős internetes érdekeltségű cég elindította saját megoldását. Azóta több százezres felhasználói tábort gyűjtöttek maguk köré, és napjainkra a feltöltött videók száma több portál esetében is meghaladja a százezret.

Az Origo által üzemeltetett Videa egyike volt az első hazai videómegosztó oldalaknak, a 2006 júliusában indult szolgáltatásnak jelenleg több mint 300 ezer regisztrált felhasználója van – közölte érdeklődésünkre Magyar Gábor, az Origo Zrt. új üzleti megoldások igazgatója. Az indulást követő hónapokban előfordult, hogy egy-egy videó ugrásszerű látogatottságnövekedést okozott, ilyen volt 2006 augusztusában a Kelemen Annáról vagy később a tévészékház ostromáról készült kisfilm – számolt be a kezdetekről Magyar Gábor. Természetesen azóta is kerültek fel olyan felvételek, amelyek az átlagosnál jóval magasabb nézettséget érnek el, ám a magas látogatószám elsősorban a csaknem százezres videótartalomnak köszönhető, amely naponta átlag háromszázzal bővül – tette hozzá az Origo munkatársa.

Imázsépítő célok

Még nagyobb kínálattal büszkélkedhet a Sanoma Budapest által üzemeltetett Videoplayer.hu. Bognár Bálint, a Startlap főszerkesztőjének elmondása szerint már több mint 140 ezer videót töltöttek fel a felhasználók, és éppen ez utóbbi szón van a hangsúly, mert mint jelezte: a Videoplayer elsődleges célja, hogy a felhasználók töltsék fel tartalommal az oldalt, és ne azok a népszerű videók szerepeljenek, amelyek minden megosztón elérhetők.

Hasonló elképzelésekről számolt be Szűcs László, a UPC Magyarország Kft. média- és sajtókapcsolati igazgatója a cég videómegosztó szolgáltatása, a Videogizmo.hu kapcsán. A portál működtetői igyekeznek eltérni a hasonló típusú oldalaktól, és elsősorban a saját készítésű tartalmakra próbálják helyezni a hangsúlyt. Ez annál is inkább így van, mert eleve nem azzal a szándékkal hozták létre, hogy egy újabb videómegosztó oldalként beálljon a sorba, megpróbálva így bevételi forrást teremteni a létrehozóinak, sokkal inkább imázserősítő szerepet szánnak neki – hangsúlyozta Szűcs László.

Pedig a rendkívül gyorsan bővülő felhasználói szám (a Videoplayer.hu 243 ezer, a Videogizmo.hu közel 25 ezer regisztrált taggal büszkélkedhet) és a napi látogatószám (a Sanoma szolgáltatásánál 45-50 ezer, míg a UPC-nél 25 ezer) komoly bevételi lehetőséget is jelenthet a videómegosztó portálok üzemeltetői számára az online hirdetési bevételeknek köszönhetően. Azonban ezekkel a lehetőségekkel egyelőre nem nagyon élnek a nagy online tartalomszolgáltatók.

Fejlődő közösség

Az Origónál már készülnek a lehetőségek kiaknázására, a közeljövőben megújuló Videában bővülnek a szponzorációs lehetőségek, amelyek nagy bevételi potenciált jelentenek – közölte Magyar Gábor. Ezenkívül olyan új hirdetési elemeket, megoldásokat alkalmaznak, amelyek Magyarországon még egyáltalán nincsenek és a nemzetközi oldalakon is újdonságnak számítanak.

Szerkesztett tartalmak

Az online videózás egyik lehetséges útja a jövőben a televízió és a videómegosztó portálok tulajdonságait egyesítő netes felületek megjelenése. Erre már Magyarországon is van példa, Webcsatorna néven tavaly indított ilyen jellegű portált az AV-Kreatív Kft. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés keretében a asját, mintegy 30 fős szerkesztőség által készített filmek mellett a felhasználók alkotásaira is számítanak az üzemeltetők. A videomegosztó oldalaktól a saját anyagok gyártása mellett abban is különbözik az új portál, hogy a beküldött filmek esetében is elvárás a bizonyos szintű feldolgozottság, a forgatókönyv, a vágás. A beküldött állományokat szűrik, és csak az elvárásoknak megfelelők kerülnek fel az oldalra.

A megújuló Videába számos új szolgáltatást építenek be, elsősorban a felhasználói élmény növelése érdekében. A fejlesztésektől azt várják, hogy erősödik az oldal közösségi jellege.

A Videoplayernél az elmúlt év a közösségi funkciók fejlesztése jegyében telt, az idén főleg hardveres innovációt terveznek. A UPC-nél az idén a kezelhetőség javítása lesz az egyik fő feladat, ezen túlmenően a hirdetési felületek eladhatóvá tétele és a közösségioldal-funkciók szerepelnek a tervekben.

Nem meglepő, hogy a meghatározó hazai videómegosztó oldalak üzemeltetői kivétel nélkül jelentős erőfeszítéseket tesznek az oldalak közösségi jellegének erősítésére. Hiszen a világtrendek közé tartozik a közösségformálás, s egyre több nemzetközi oldalon indítanak tematikus csatornákat. Emellett megfigyelhető az is, hogy igyekeznek érdekeltté tenni a felhasználókat a tartalomszerkesztésben és a minőség javításában is, például a hirdetési bevétel visszaosztásával.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.