Üzleti tippek

Ötmilliárd forintnyi büntetés ügynökségeknek

Újabb vádlottjai vannak a német televíziós reklámpiacon tavaly kirobbant bónuszbotránynak. Két televíziós menedzser mellett ügyféloldalról a Ferrero médiaigazgatójának is bíróság elé kell állnia.

Február 21-én a Ferrero Deutschland azonnali hatállyal felmondta az együttműködést Herbert Korrell médiaigazgatóval, aki hosszú éveken keresztül állt a cég szolgálatában. A szakember elbocsátására azok után került sor, hogy a német államügyészség őt és feleségét hűtlen kezeléssel vádolta meg. A Korrell házaspárra a nyomozók a tavaly kirobbant Aegis-ügy felgöngyölítése során bukkantak. Mint ismeretes: Aleksander Ruzicka, a Carat médiaügynökségi hálózatot is tulajdonló Aegis Media volt alkalmazottja különböző cégeken keresztül állítólag 52 millió euróval rövidítette meg munkaadóját és annak ügyfeleit. Az ügyészség szerint Erika Korrell az egyik olyan cég tulajdonosa, amelyen keresztül a tavaly kirobbant Aegis-botrány fő vádlottja az eltulajdonított pénzt átszámlázta.

Tévés áldozatok

A német médiapiacon azonban nemcsak a januárban a bíróság elé került Ruzicka-ügy okoz felbolydulást. 2007 végén két nagy televíziós csoport vezető alkalmazottjával szemben is eljárás indult. Peter Christmannt, a ProSiebenSat.1 Media AG elnökségi tagját és Martin Krapfot az IP Deutschland (RTL csoport) ügyvezető igazgatóját a müncheni és kölni ügyészség csalással és üzleti vesztegetéssel gyanúsítja.

A vád alapjául az úgynevezett share-dealek szolgálnak, amelyekre a bonni versenyhivatal által elindított vizsgálat hívta fel a figyelmet. A 2007-es nyomozás során a hivatal lefoglalt több, az ügynökségek és az értékesítő cégek között megkötött szerződést, amelyek bizonyíthatják, hogy a két fő televíziós csoport piaci előnyét kihasználta, és nagy mennyiségben juttatott ingyenspotokat egyes médiaügynökségeknek, hogy így befolyásolják őket minél több reklámidő foglalására az adott médiacsoporton belül. Az eljárást a versenyhivatal 2007 októberében zárta le, összesen több mint kétszázmillió euró büntetést kiszabva a két cégre.

Új modellek

A botrányok nyomán mindkét érintett médiacsoport kénytelen volt átdolgozni értékesítési modelljét. A ProSiebenSat.1 Media AG leányvállalataként ismert, a Pro7 és a Sat1 reklámidejét értékesítő SevenOneMedia modellje szerint az értékesítő cég csak a reklámozóknak ad engedményt, médiaügynökségeknek nem. Az ügynökségeket a SevenOneMedia a tervfüggetlen szolgáltatásokért honorárium formájában fizeti. Mennyiségi engedményeket az értékesítő cég pénzjuttatásként és nem ingyenspotok formájában ad. Ezek a juttatások úgynevezett inkrementális engedmények, azaz a kiadásoknak csak adott mennyiség fölötti része, azaz nem a teljes összeg csökken az engedmény által. Az általános, 15 százalékos ügynökségi provízió azonban megmarad.

Ötmilliárd forintnyi büntetés ügynökségeknek 1

Elméletben a Ruzicka-ügyben és a versenyhivatal által bírált share-dealek során is alkalmazott nem reklámozóhoz kötött ingyenspotok juttatása nem létezik többé. A gyakorlatban azonban a SevenOneMedia továbbra is biztosít ingyenspotokat az ügynökségek számára, ezek azonban a hivatalos állásfoglalás szerint csak a teljesítmény kiegyenlítésére szolgálnak, és nincs közük az ingyenes spotok formájában adott kedvezményekhez.

Ügynökség nélkül

Az RTL reklámidejét értékesítő IP Deutschland egy úgynevezett hibridmodellt vezetett be 2008-ra, amely lehetőséget ad a reklámozóknak arra, hogy az ügynökségeket kikerülve közvetlenül tárgyaljanak az IP-vel a reklámkiadásokról és az engedményekről, az ügynökségeket pedig csak mint szolgáltatókat használják a tervezéshez és a foglaláshoz. Emellett persze megmarad a lehetőség arra, hogy a tárgyalásokat az ügynökségek ügyfeleik megbízásából végezzék.

Az új modellek ellenére a felbolydult médiapiac még nem találta meg a nyugvópontot, a reklámozók és a médiaügynökségek érdekképviseletei egymást teszik felelőssé a kialakult helyzetért. A Ruzicka-ügy hosszú bírósági folyamatnak ígérkezik, bizonytalan kimenetellel. A Ferrero-menedzser bevonása mindenesetre felveti a kérdést: hová vezethetnek tovább az Aegis-ügy szálai?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik