Üzleti tippek

Sas Józsefet lehúzták a Kossuth-díjról

Gyurcsány Ferenc nem ellenjegyezte az adócsalás miatt hétfőn elítélt humorista előterjesztését a legmagasabb állami kitüntetésre.

Sas József kitüntetéséről először a szerdai Blikk írt. Akkor még úgy lehetett tudni, hogy Sas Józsefet annak ellenére is kitüntetik, hogy adócsalás miatt első fokokon elítélte a bíróság. Ezután az Index tudta meg, hogy Gyurcsány Ferenc lehúzta a kitüntetettek listájáról.

A kormányszóvivő mindezek után a távirati irodának megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc nem ellenjegyezte Sas József előterjesztését a Kossuth-díjra. Daróczi Dávid szerint a miniszterelnök a döntéséről Sólyom László köztársasági elnökkel is egyeztetett.

Nem sikerült magát tisztáznia (Fotó: MTI)

Nem sikerült magát tisztáznia (Fotó: MTI)

Sas József szerda este az egyik televízió műsorában azt nyilatkozta, hogy még azelőtt megírta Sólyom Lászlónak és a miniszterelnöknek, hogy nem vesz részt a díjátadáson, mielőtt értesült volna a miniszterelnök döntéséről. Ezt azzal indokolta, hogy nem akarta a többi díjazott örömét azzal, hogy ne velük foglalkozzanak.

A Mikroszkóp Színpad igazgatója a kormányfő ellenjegyzésének hiányában így mégsem kapja meg a Kossuth-díjat az idén, miután a Fejér Megyei Bíróság négyrendbeli adócsalás bűntette miatt – nem jogerősen – egy évi felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte hétfőn.

A kitüntetésre a Kossuth-díj bizottság tesz javaslatot, ez kerül a kormány elé, majd a jóváhagyott lista a köztársasági elnökhöz aláírásra, az előterjesztést pedig ezután a miniszterelnök ellenjegyzi. Ennek megfelelően a humoristát az idén Kossuth-díjra javasolták, és ezzel első körben a kormány is egyetértett. Az előterjesztés Sólyom László államfő hivatalát is megjárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik