Üzleti tippek

Nemzeti Sport: bizonytalan jövő

Kiemelkedő év lehetne az idei a Nemzeti Sport (NS) számára, de az újság egyelőre igazi vezér nélkül alapoz a nyári futball Eb-re és az olimpiára. Problémát okoz az is, hogy a korábbi olvasók közül egyre többen a folyamatosan erősítő hírsite-okon figyelik az eredményeket. Az Index.hu ráadásul külön sportoldalt indíthat.

Nincs könnyű helyzetben a Nemzeti Sport (NS), pedig az idei sportesemények: a labdarúgó Európa-bajnokság és a nyári olimpiai játékok kimagasló eredményeket hozhatna a sportnapilapnak. Az NS-nél azonban lapzártánkkor még nem lehetett tudni, ki lesz az újság új főszerkesztője. Csak annyi biztos, hogy a Kálnoki Kis Attila távozása után kialakult helyzetet a Ringier kiadó interregnumként fogja fel, azaz Kálnoki Kis jelenlegi utódja, Malonyai Péter csak a végleges döntés meghozataláig irányítja a szerkesztőséget.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy a főszerkesztőváltás megoldást kínál majd a sportlap pozíciójának erősítéséhez. Márpedig a számok azt mutatják, lenne min javítani: a Nemzeti Sport ugyanis az országos napilapokhoz hasonlóan folyamatosan veszít példányszámból. Igaz, messze nem annyit, mint a politikai testvérei. Amíg azonban a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség féléves adatai szerint 1995 és 2004 között többnyire 90 ezer felett volt a sportlap értékesített napi példányszáma, az utóbbi három évben már ennél jóval lejjebb, inkább a 80 ezer felé közelített, a tavalyi év utolsó negyedévében pedig a 79 ezret súrolta.

Hosszabb távon még ennél is sokkal szomorúbb a kép: a Salvador elleni 1982-es válogatott mérkőzés után ugyanis mintegy 420 ezer példány fogyott a lapból, és rendre 200 ezer felett vásárolták a nyolcvanas években.

Foci nélkül

A magyar futball színvonala viszont azóta folyamatosan csökkent, s ez megmutatkozik az NS példányszámán is. A lapot ugyanis – a munkatársak egybehangzó véleménye szerint – elsősorban a labdarúgással lehet eladni. Ráadásul ezen a pályán – a sztárcsapatokat és a klasszisokat nem számítva – nem igazán rúg labdába a nemzetközi foci. Az itthoni kedvencek és ismert focisták még most is nagyobb hatással vannak a lap olvasótáborára, mint a Bundesliga, a Premier League vagy éppen a Serie A elitalakulatai. Igaz, elsősorban akkor, ha szereplésüket siker koronázza. Erre viszont már régóta kevés példa van. Alkalmanként még egy-egy bukás is kedvező hatással van a példányszám-alakulásra, hosszú távon azonban – mint kiderült – inkább eltántorítja a közönséget.

Tudta-e?

Spanyolországban a Marca az első számú sportnapilap, amelyből naponta 333 ezer példány fogy, míg az AS-ből 140 ezret értékesítenek. Az említett két lap a tíz legnagyobb példányszámú spanyol napilap között van. Rajtuk kívül a standokra kerül még a regionális Sport (89 ezer) és az El Mundo Deportivo (67 ezer).

Az olasz La Gazetta dello Sportból 2006-ban napi 390 ezret értékesítettek, olvasótábora pedig meghaladja a 3,6 milliót.

Ráadásul hiába akad számtalan más sportág, amelyben sikert sikerre halmoznak a magyar csapatok és sportolók, az NS példányszámán mindez nem igazán mutatkozik meg. Egyik neve elhallgatását kérő NS-szakíró szerint Szávay Ágnes akármennyi szenzációszámba menő győzelmet is arat, meg sem közelíti Lipcsei Pétert, aki eredmények nélküli játékával bármikor több példányt képes eladni, mint a lapzártánkkor a világranglista 17. helyéig jutó teniszező. A magyar focisták közül Lipcsei mellett többek között Huszti, Hajnal, Gera és Dzsudzsák neve jelenti a húzóerőt. Elmondta azt is: a labdarúgáson kívül még a kézi- és a kosárlabda játszik meghatározó szerepet a termék teljesítményét illetően.

Kálnoki Kis Attila egyik hibájaként emlegetik, hogy az utóbbi időben túlságosan előtérbe került a külföldi futball, ami végül nem hozta a remélt eredményeket. A kritikusok szerint ennél is problémásabb, hogy szakmai színvonala is visszaesett az újságnak, párhuzamosan azzal, hogy Kálnoki Kis vezetése alatt tovább erősödött az újság bulvárosodása. Ez az újság szerkezetén is látszik: a képek nagyobbak, az írások rövidebbek, az elemző, véleményes anyagok pedig kiszorultak. De ennél is nagyobb baj, hogy megszaporodott a tényszerű hibák, pontatlanságok és elütések száma. Ráadásul Kálnoki Kisre csak mint volt kiváló sportolóra tekintett az NS stábja, szakmai hozzáértését sokan igencsak megkérdőjelezték.

Erősödő net

De nem csak a színvonal romlása miatt veszíti el olvasóit a lap, az internet is folyamatosan elszipkázza az újság rajongótáborát. Az eredmények, beszámolók egy-egy találkozó után azonnal elérhetők a neten, arról nem is beszélve, hogy egyre több az online közvetítés, amelynek köszönhetően akár élőben is figyelemmel kísérhető egy-egy mérkőzés.

Nem véletlen, hogy az NS online is megpróbálta meglovagolni az új „hullámot”, és folyamatosan fejlesztette a kínálatot az elmúlt években. Az eredmények nem is maradtak el, évente mintegy tíz százalékkal, 25 ezerrel nőtt a látogatók száma. A januári férfi kézilabda Európa-bajnokság alatt a portál látogatóinak száma elérte a 120 ezret, ám ez azóta valamelyest visszaesett, és 90–100 ezer között mozog. A folytatást tekintve viszont komoly gondot okozhat, hogy a portál öt főállású alkalmazottja bejelentette távozását. Az érintettek érdeklődésünkre nem árulták el, hogy hol folytatják. Néhány hónappal a sportszempontból igazán izgalmas idei nyár előtt ez mindenesetre nem jó hír a kiadónak.

Már csak azért sem, mert az NS mellett a legnagyobb hírportálok mind komolyabb hangsúlyt fektetnek a sportra. Az Origo, az Index és a FigyelőNet is versenyez az NS-sel és egymással. Információink szerint mindhárom portál kiemelten készül az idei évre, amikor az Eb és a pekingi olimpiai várhatóan jelentősen megdobja látogatottságukat. Közülük a legaktívabb információink szerint az Index.hu lehet. Úgy tudjuk, hogy a társaság még a nyár előtt elindíthatja saját önálló sportsite-ját. Az oldal neve egyelőre nem ismert, de elképzelhető, hogy Sportindex vagy Indexsport néven vezetik majd be a terméket. Az említettek mellett pedig ott van a Samsungsport is, amely az elmúlt időben jelentősen megerősödött, és egyes piaci hírek szerint felmerült az is, hogy értékesítenék.

Főszerkesztőre várva

Az NS-nél várható válaszlépésekről Papliczky Pál, a Ringier kiadó lapigazgatója egyelőre nem kívánt nyilatkozni, a mostani átmeneti helyzetre hivatkozva. Mint ahogy arról sem beszélt, ki lehet a lap főszerkesztője a jövőben. Korábban Ballai Attila, a Magyar Nemzet sportrovatvezetőjének és Buzgó Józsefnek a neve merült fel a posztra. Információink szerint utóbbi még mindig esélyes lehet az állásra.

Papliczky azonban hangsúlyozta: noha vannak olyan tendenciák az értékesítési példányszám alakulását illetően, amelyen javítani kell, a Nemzeti Sport biztos üzleti alapokon nyugszik, és eredményesen működik. Ezt megerősíthetik a TNS Media Intelligence reklámbevételekre vonatkozó listaáras adatai is Az elmúlt évek tendenciát nézve kiderül, hogy a hirdetéseket tekintve a végösszeg a németországi labdarúgó-világbajnokság évében magasabb volt, mint tavaly. Bár, fontos megjegyezni, hogy a konkrét összegek ezekből a számokból nem állapíthatók meg, hiszen a TNS listaáras adatai nem tartalmazzák a különböző kedvezményeket.

Látható viszont az is, hogy viszonylag állandó kör jelenik meg a legnagyobb hirdetők listáján is: a telekommunikációs cégek mellett a Szerencsejáték Zrt. számít az első számú reklámozónak az elmúlt nyolc évben. Emellett egyre erőteljesebb jelenlétet biztosítanak maguknak az emelt díjas szextelefon-hirdetések, amelyek 2007-ben a második legnagyobb bevételi forrásnak léptek elő.

Nincs verseny

Szakértők szerint az NS legnagyobb szerencséje, hogy versenytárs nélkül kell megküzdenie az olvasókért. Pedig az utóbbi hét évben kétszer is megkísérelték belépni piacára. A Színes Sport csak nagyon rövid időt ért meg az ezredfordulón, majd hat évet kellett várni egy másik kezdeményezésig, amely azonban, noha hatalmas csinnadrattával harangozták be a sajtóban, végül hamvában elhalt. A Sport 21 című sportnapilapot az Inventor Média Lap- és Könyvkiadó Kft. indította volna útjára 2006-ban, azonban a start folyamatosan halasztódott, a hárommilliós alaptőkéjű társaságról viszont időközben kiderült, hogy egymilliárdos adósságot halmozott fel, a tulajdonosok pedig a felszámolás mellett döntöttek.

Komoly versenytárstól vélhetően a jövőben sem kell túlságosan rettegnie az NS-nek, ugyanis sok milliárd forintos beruházás szükséges egy ilyen típusú termék elindításához. A Sport 21 startját lapinformációk szerint hatmilliárd forintból készítették elő. Az viszont egy másik kérdés, hogy a sportra hangoló internetes médiával szemben hogyan tudja majd felvenni a versenyt a népszerűségét folyamatosan elveszítő NS.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik