Üzleti tippek

Drága percek

admin
admin

2008. 03. 04. 12:00

Az idén 1,8 millió dollárt kellett fizetnie 30 másodpercért annak a hirdetőnek, aki látni akarta spotját az Oscar-közvetítés reklámszünetében. A szakemberek szerint megérte.

Ahhoz képest, hogy az írósztrájk miatt szinte az utolsó percig bizonytalan volt az Oscar-gála sorsa, a február 24-i esemény végül a lehető legnagyobb rendben zajlott le, sőt, állítólag még izgalmas is volt. A legnagyobb izgalmakat azonban valószínűleg az ABC vezetősége élte át, hiszen ha elmaradt volna a filmvilág legrangosabb ceremóniájának közvetítése, a Walt Disney csoporthoz tartozó tévécsatorna körülbelül 80 millió dolláros reklámbevételtől esik el.

És a győztes…

…az ABC! – akár így is mondhatnánk. Mert a csatorna nemcsak kaszált, hanem egyenesen rekordokat döntött az Oscarnak köszönhetően. A hirdetőknek nem kevesebb mint 1,82 millió dollárt, azaz több mint 320 millió forintot kellett kicsengetnie egy félperces spot ellenében, körülbelül hét százalékkal többet, mint tavaly. Ez a növekedés várható volt, miután az utóbbi tíz évben nagyjából ilyen arányú áremelkedés volt jellemző. Elég csak arra gondolni, hogy 1998-ban még „mindössze” 950 ezret kellett fizetnie annak a márkának, amely fél perc erejéig képviseltetni akarta magát a hollywoodi esemény reklámszünetében.

Hűséges költekezők

Az esemény egyetlen autós szponzora, a General Motors (GM) költötte a legtöbb pénzt az Oscar-díjkiosztó kapcsán az utóbbi tíz évben: valamivel több mint 97 millió dollárt. Emellett vállalati felelősségvállalásának részeként, az idén 75 környezetbarát gépkocsit bocsátott a sztárok, illetve a rendezvény szervezőinek rendelkezésére. Nem volt szűkmarkú a PepsiCo. és az American Express sem, ők egyenként hatvanmillió dollárral következnek a költekezők listáján. Utóbbi, valamint a McDonald’s – csakúgy, mint a GM – már 1998 óta sorban állnak, hogy az Oscar-gálával együttműködhessenek, míg a PepsiCo. és a JC Penny hipermarketlánc hét esztendeje reklámoz a filmes esemény ideje alatt. A Coca-Cola csak 2004-ben csatlakozott a hirdetők táborába, de tavaly már közel 25 milliós költésnél tartott. Akadtak olyan cégek is, amelyek a korábbi gyakorlattal ellentétben az idén nem kívántak jelen lenni az arany szobrokat osztogató esemény reklámblokkjaiban, ilyen volt a Kodak vagy az AT&T.

Kíváncsi nézők

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért éri meg ilyen hatalmas pénzeket áldozni egyetlen estéért. A válasz természetesen a nézettség. Mert annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben az Amerikai Filmakadémia díjátadójának tévés közönsége körülbelül 25 százalékkal megcsappant, még mindig nézők tízmilliói izgulják végig a közvetítést.

A legtöbben 1998-ban voltak kíváncsiak a ceremóniára, amikor a Titanic elsüllyedését 11 szoborral díjazta a szakma: akkor 55 millió ember követte figyelemmel az Oscarok sorsát, tavaly 40,2 millió tévénézőt vonzott a képernyők elé a sztárparádé.
Érdekesség, hogy míg egy átlagos reklámblokk nézettsége általában jóval alacsonyabb, mint a műsoré, amelybe ágyazódik, az Oscar-gála „hirdetési összeállításaira” ez nem jellemző. Ez azzal magyarázható, hogy a spotok csillagászati ára miatt rövidebbek a reklámszünetek.

Tudta-e?

Az Amerikai Filmakadémia rendezvényének kommunikációjával az utóbbi négy évben az Omnicom csoporthoz tartozó TBWA/Chiat/Day foglalkozik.

Az elmúlt tíz évben összesen 650 millió dollár értékben reklámoztak a hirdetők az Oscar-közvetítések alkalmával.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.