Mozgalmas évet tudhat maga mögött az európai médiapiac; körülbelül harminc jelentősebb akvizíció nyomán több mint ötvenmilliárd euró cserélt gazdát 2007-ben, s ebből mintegy 19 milliárd tengerentúli médiamoguloktól folyt be. A legnagyobb összeg Richard Harringthon mellényzsebéből került az asztalra, amikor is a Thomson elnökeként úgy döntött, 11,6 millió euróért felvásárolja a Reuters hírügynökséget abban a reményben, hogy a lépéssel az amerikai Bloomberg méltó ellenfelévé nőheti ki magát. A frigynek állítólag a Reuters vezetősége is örült, nyilatkozataikban legalábbis hangoztatták abbéli meggyőződésüket, hogy csak így lehetnek igazán erősek a piaci versenyben. A 49 ezer alkalmazottat számláló Thomson-Reuterst – amelynek éves bevétele becslések szerint meghaladja majd a 12 milliárd dollárt – nem sokkal a felvásárlás után bejegyezték a londoni és a torontói tőzsdén.
Noha a tranzakció lezárult, az Európai Unió versenyhivatala még mindig vizsgálódik az ügyben, attól való félelmében, hogy a Reuters – amely 150 éven keresztül a független hírszolgáltatás mintapéldánya volt – a felvásárlással veszíthet objektivitásából.
Amerikaiak a spájzban
Tudta-e?
A 2007-ben Európában lezajlott tíz legnagyobb médiaakvizíció összértéke több mint harmincmilliárd euró.
Szintén európai és amerikai cégek között jött létre a második legnagyobb értékű akvizíció, igaz, ebben az esetben a francia Vivendi vásárolta ki az Activision Blizzard videojáték-fejlesztő társaság 52 százalékát. A 6,7 milliárd eurós ügylet nyomán a Vivendi Universal 2007 első felében négyszázmillió eurós bevételt könyvelhetett el, s ezzel Európa második számú médiatrösztjévé avanzsált.
A többek között a Financial Timest (FT) is portfóliójában tudó Pearson Plc. is azok táborát erősítette, akik újabban Európa felé kacsingattak. A pénzügyekkel, pénzügyi információkkal és oktatással foglalkozó amerikai csoport az egyik vezető amerikai lapkiadóval, a Reed Elsevierrel kötött üzletet, ennek keretében 645 millió eurót fizetett a Harcourt Education Internationalért.
Érdemes megemlíteni, hogy nemrégiben a Pearson megvált az FT német kistestvérétől, a Financial Times Deutschlandtól, amit a Gruner + Jahr kiadó vásárolt meg.
Az InterMedios Europe listáján szereplő többi amerikai ügylet kisebb volumenű volt, ez azt jelenti, hogy az akvizíciók harmincas listáján az utolsó kétharmadban helyezhetők el. Azonban – „sok kicsi sokra megy” alapon – csaknem 19 milliárd euró folyt be az európai piacra ezektől a trösztöktől.
Az amerikaiak mellett érdemes szólni a brit Guardian Mediáról is, amely igen érdekes stratégiát alkalmazott 2007-ben. Egyrészt, 1,3 milliárd euróért megszerezte az ugyancsak szigetországi Emap kommunikációs divízióját, másrészt 903 millióért eladta a Trade Media Group 49,9 százalékát a Hongkongban, Kínában, Nagy-Britanniában, az USA-ban és Izraelben tevékenykedő Apaxnak.
Német terjeszkedés
A tavalyi év harmadik legnagyobb volumenű tranzakciója a német ProSieben és a Scandinavian Broadcasting System (SBS) közt zajlott, miután előbbi 3,3 milliárd euróért megvásárolta a magyarországi Tv 2 anyacégét. A tévétársaság már 2006-ban is előkelő helyet foglalt el a médiaakvizíciók toplistáján, akkor a műsorszolgáltató 50 százaléka került a KKR és Permira befektetési alap tulajdonába. Nem tétlenkedett az ugyancsak német Bauer sem, amely 1,5 milliárd euróért megszerezte a kétszáz különböző médiával, szórakoztatással kapcsolatos márkát magáénak tudó Emap rádió- és marketingdivízióját.
A németek mellett 2007-ben az olaszok is aktívak voltak. A Silvio Berlusconi alapította Mediaset tévétársaság bonyolította az év negyedik legjelentősebb ügyletét azzal, hogy felvásárolta a többek között a Big Brotherről ismertté vált holland Endemol 33 százalékát. A 23 országban tevékenykedő produkciós cég harmada 2,6 milliárd euróba került. Emellett az RCS Media kivetette a hálóját a spanyol Recoletos csoport egészére, amelyet végül 1,1 milliárd dollárt szerzett meg.
2007 legnagyobb média-tranzakciói és értékük (MRD Euró)
A Thomsoné lesz a Reuters: 11,70
A Vivendi felvásárolja az Activision Blizzard 52 százalékát: 6,67
A ProSieben megveszi az SBS Broadcasting Groupot: 3,30
A Mediaset megszerzi az Endemol Investment 33%-át: 2,63
A Bauer kivásárolja az Endemol Investment egy részét: 1,53
A Guardian Media megvásárolja az Emap Communicationst: 1,34
Az RSS megveszi a Recoletost: 1,10
A Guardian Media eladja a Trade Media Group 49,9%-át az Apaxnak: 0,90
A Wolters Kluwer eladja oktatási részlegét a Bridgepointnak: 0,78
A Reed Elsevier eladja a Harcourt Education Internationalt a Perasonnak: 0,65
Forrás: InterMedios Europe
Útkeresés
Nagy kérdés, hogy az európai piac pörgős, 2007-es esztendeje után hol folytatják a felvásárlásokat a világ legnagyobb médiabirodalmai. A PricewaterhouseCoopers (PwC) Global Entertainment and Media Outlook: 2006–2010 előrejelzéséből mindenesetre sok minden kiderülhet. E szerint ugyanis noha az elkövetkezendő években is az USA szórakoztató- és médiaipara marad a világon legnagyobb, ennek a piacnak a legkisebb a növekedései potenciálja: a globális 6,6 százalékos éves növekedési aránnyal szemben mindössze 5,9 százalék. Ez alapján tehát továbbra is az amerikai pénzek kiáramlása várható.
Az Európát, Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló EMEA-térség átlagos növekedési üteme előreláthatóan 6,1 százalékra tehető, ezzel a második legnagyobb piac mérete 2010-re eléri az 580 milliárd dollárt. A legfényesebb jövőt Oroszországnak jósolja a PwC, amely 12 százalékos előre jelzett növekedésével a kelet-közép-európai régió leggyorsabban fejlődő piacává válhat, nem véletlen, hogy a nagy európai kiadók, az Axel Springer és a Sanoma már megkezdte az oroszországi expanziót. A legnagyobb ugrásnak azonban a Távol-Kelet, ezen belül is Kína és India néz elébe. Ha megvalósul a becsült, átlagosan 9,2 százalékos növekedés, akkor három éven belül 425 milliárdosra duzzadhat a szórakoztatás és a média ottani piaca. A legnagyobbak közül az elsők között Rupert Murdoch, a News Corporation elnöke jelent meg Ázsiában. 1993-ban megvásárolta a legnagyobb műholdas tévétársaságot, a Star Tv-t, és kínai származású felesége révén azóta is próbálja erősíteni pozícióit a még mindig erős állami befolyás alatt álló kínai médiában.
Médiapiaci lehetőségek, platformonként
Internet:
Az internet-hozzáférés terén a széles sáv elterjedése lesz a növekedés első számú motorja: globálisan évente közel 12 százalékos bővülés várható. A netes hirdetési piac ennél is gyorsabb ütemben nő, átlagosan 18 százalékkal, ez 51,6 milliárdos piacot vetít előre.
Televízió:
A digitális platformok támogatják az új adók létrejöttét, és egyre nagyobb teret biztosítanak a többcsatornás hirdetéseknek. A költések átlagos növekedési aránya 6,6 százalékra tehető, ez 2010-re 227 milliárd dollárt jelentene. Ez az összeg 2005-ben alig érte el a 164 milliárdot.
Videojátékok:
Az új generációs játékkonzolok elterjedése fellendíti a Távol-Kelet, Kanada, az USA és az EMEA piacait, miközben az utóbbi két régióban megtorpan vagy éppen visszaesik a PC-játékok népszerűsége. A 2005-ben még 27 milliárd dolláros piac 2010-re 46 milliárdos duzzadhat, 11,4 százalékos éves növekedési ütem mellett.
Filmipar:
Bár az nem állítható, hogy a mozi a virágkorát él, elemzők szerint a 2005-ös hanyatlás után újra visszaáll a piaci egyensúly. A modernebb filmszínházak és digitális mozik elterjedése 5,3 százalékos éves növekedési ütemet eredményezhet 2010-ig, ez egy hozzávetőlegesen 104 milliárdos piacot jelentene.
Zene:
A letöltések, a digitális tartalmak vagy a vezeték nélküli hálózatok egyre szélesebb körű elterjedése kedveznek a zenei piac növekedésének, mindamellett, hogy a hagyományos hanghordozó eszközök forgalma tovább hanyatlik. Világszinten átlagosan 5,2 százalékos növekedési arány valósulhat meg az elkövetkezendő három évben. A közel 48 milliárdos piacból 14,7 milliárdot az USA tudhat majd magáénak.
Forrás: PricewaterhouseCoopers Global Entertainment and Media Outlook: 2006–2010