Üzleti tippek

Matesz 2007/IV. negyedév

admin
admin

2008. 02. 19. 14:01

Autós lapok

2005-ben még az Autó Kettő volt a legnagyobb példányszámban eladott autós magazin. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet, ugyanis az Axel Springer licenclapja, az Autó Bild megelőzte a szerkesztőség tulajdonában lévő korábbi piacvezetőt. Az Autó Bild eladásai ráadásul növekvő tendenciát mutatnak. Az Autó Kettőből hatezerrel kevesebbet adtak el az előző negyedévhez képest, ezzel a Springer másik lapja, az AutóMotor mögé, a harmadik helyre csúszott vissza. Az Autó Kettő most már csak a nyomott példányszám tekintetében őrzi vezető helyét, igaz, ehhez az aktív értékesítést megközelítő remittenda párosul.

Gyermek- és tinilapok

A lappiaci átlagnál valószínűleg jobban érinti az olvasási szokások változása a tinilapszegmenst. Lassan ugyanis felnő egy olyan generáció, amelynek tagjai számára már magától értetődőbb a net használata, mint nyomtatott lapok olvasása.
A harmadik negyedévhez képest az összes tinilap eladása visszaesett. Nyolcezer példányos csökkenése ellenére továbbra is a Bravo a piacvezető. Legtöbbet a 100XSzép és a Popcorn vesztett, utóbbinak egyetlen negyedév alatt közel 20 ezerrel csökkent az összes értékesített példányszáma. Azt mindenesetre fontos megjegyezni, hogy a negyedik negyedévben hagyományosan gyengébben teljesítenek ezek a lapok – a főszezonjuk a nyári szünet ideje. Ugyanakkor látható az is, hogy a korábbi évek utolsó negyedéveihez képest is érezhetően kevesebbet lehet eladni ezekből az újságokból.

Női havilapok

Mind az előző negyedévhez, mind a korábbi évhez képest emelkedett a megújult Praktika értékesített példányszáma. A decemberi számból például közel 72 ezer fogyott. A szegmens többi lapja ezzel szemben csak némi csökkenést tudott felmutatni. Az utolsó negyedévben ezer-ezer példánnyal kevesebb fogyott a Családi Lapból, a Csók és Könnyből, valamint a Kismamából. A Shape-nél háromezer, a Wellnessnél pedig kétezres visszaesés volt a harmadik negyedévhez képest.

Női hetilapok – sztárszegmens

2007 végén kikerült az auditált lapok köréből a gyengélkedő Sorry és a Star. A bentmaradt Best, Hot!, Story hármas eladásai csökkentek a tavalyi év végén. Legtöbbet a Hot! vesztett – 25 ezer példányt –, ezzel a lélektani százezres határ alá került. A Story 18 ezres csökkenés után kereken a 300 ezres értékesítésnél kötött ki. A hazai sajtópiacon jelenleg már ez is elég ahhoz, hogy a legmagasabb eladási számmal büszkélkedhessen a lap. Az ezredfordulón (2000. II fél év) ehhez a címhez még 430 ezres példányszámra volt szükség, amit akkor még a TVR Hét tudott teljesíteni.

Vasárnapi lapok

A Vasárnap Reggel értékesített példányszáma előző negyedévhez képest négyezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig ötezerrel emelkedett. A vasárnap megjelenő lapok közül továbbra a Blikkből adják el a legtöbbet, igaz, 17 ezerrel kevesebb fogyott a bulvárlapból. Vesztett a Vasárnapi Hírek és a Vasárnapi Ász is, utóbbiból összesen adtak el annyit, mint amennyit a Vasárnapi Blikk bukott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.