Üzleti tippek

Új kreatív ügynökséggel dolgozik a Malév

A Malév új üzleti stratégiájának támogatására új kreatív ügynökséget választott partneréül 2008. január 1-jétől.

A Grey Budapest az Akciót és a Hammert váltja fel, mely utóbbi több éve dolgozott a Malév kreatív ügynökségeként.

A Malév 2007 szeptemberében zártkörű, meghívásos tendert írt ki kreatív ügynökségi feladatok ellátására. A tenderre összesen 15 céget hívott meg, nemzetközi és hazai ügynökségeket egyaránt, melyek mindegyike széles körű tapasztalatokkal rendelkezik, nemzetközi ügyfelek referenciáival és több szakmai díjjal – közölte lapunkkal a légitársaság.

A tender háromkörös volt, az első körben a cégek bemutatkozó anyagaikat, referenciáikat, az utóbbi évek eredményeit és egy standard árlistátát küldtek be. A második fordulóban hét cég prezentálta a tenderanyag feladatait. Az egyik a Malév oneworld-csatlakozása kapcsán a szövetségi tagság fogyasztói előnyeinek bemutatása egy integrált kampány formájában, a másik pedig javaslatok a Malév kommunikációs anyagai arculatának frissítésére.

Az ügynökségeknek mintegy három hét állt rendelkezésre a tendermunkák kidolgozására. A beszerzési bizottság a prezentáció tartalma, stílusa, kreativitása, az ügynökség referenciái és tapasztalata, valamint árai alapján három ügynökséget választott ki az utolsó körre. A Malév felső vezetői jelenlétében tartott utolsó megmérettetésen szoros versenyben végül a Grey nyert elsősorban stratégiai gondolkodása és kreatív megoldásai alapján. A Malév az új ügynökséget stratégiai partnerének tekinti, s már közösen dolgoznak az éves marketingkommunikációs terv véglegesítésén.

A Malév még ezen a héten kiírja médiaügynökségi tenderét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik