Üzleti tippek

Eladta lapjait a Vogel Burda

Az autós lapokat és a Geo Magazint kiadó Motor Presse Budapest Kft. vásárolta meg a Vogel Burda Kft. lapjait. Januártól így új tulajdonoshoz került a számítógépes játékokkal foglalkozó PC Guru, a B2B szakmai lapként működő Műszaki Magazin, valamint a Chip és a Computer Panoráma című számítástechnikai lap. Utóbbit az átvétel után egyből meg is szüntette a Motor Presse. A két lap már évek óta közös szerkesztőséggel működött, és nagyjából hasonló olvasói kört szólított meg.
A Computer Panoráma 1990 óta jelent meg a magyar piacon, sokáig a HVG kiadójának is tulajdonrésze volt a lapban, ez 2003-ban a Vogel Burdához került. Ugyanebben az évben indította el a kiadó az IT Business című hetilapot, amelyet még tavaly decemberben a szerkesztőség által alapított cég vásárolt meg.

Az internet terjedése világszerte komoly problémát jelent az offline számítástechnikai lapoknak, hiszen potenciális olvasókörük a net legaktívabb felhasználóiból kerül ki. Jól mutatja ezt a lapok példányszámának alakulása. 2003-ban a Chip még 18 ezer, a Computer Panoráma pedig 25 ezer példányban kelt el, ez a Matesz tavalyi III. negyedéves adatai szerint 11 ezerre, illetve nyolcezerre csökkent.

Megmutatkozott ez a Vogel Burda Kft. pénzügyi mutatóiban is, hiszen a 2006-os évet egymilliárd forintos árbevétel mellett közel százmilliós veszteséggel zárta a német tulajdonú cég. Ebből a szempontból a lapokat átvevő – közvetve a német Gruner + Jahr kiadó tulajdonában lévő – Motor Presse Kft. sem volt rózsásabb helyzetben, hiszen 2006-ban 900 millió forintos nettó árbevétel mellé közel 200 milliós veszteséget gyűjtöttek össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik