Üzleti tippek

BMW és temető is nyert

Temetői és játékhonlap is díjat kapott az idei Év Honlapja pályázaton, a legjobb kreatív megoldás a BMW kampánya lett.

Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hatodik alkalommal közösen meghirdetett “Év Honlapja 2007” pályázatra 167 érvényes nevezés érkezett.

A szakmai zsűri a 13 nevezési kategóriából 10 kategóriában ítélt oda díjakat, hat honlapot pedig különdíjjal jutalmazott.
Legtöbben a kereskedelem (26) és a szolgáltatás (24) kategóriákat választották.

Az elbírálásban döntő szempont volt a honlap felépítettsége, az információ minősége és frissessége, a tartalom aktualitása, az interaktivitás mértéke, a szolgáltatások fejlettsége valamint a kitűzött vállalati cél tartalmi és képi megvalósulása.

Minden honlapot három zsűritag értékelt, a honlapokat egy véletlengenerátor osztotta szét számukra. A kiértékelt pályázatok eredményének átlagolása után a zsűri minden kategóriában az első hármat még egyszer közösen értékelte, így alakult ki a végleges sorrend.

A FigyelőNet eddig kétszer indult a pályázaton, mindkétszer nyert saját kategóriájában. A média kategóriában idén lapunk nem indult. Az idei díjat az InfoRádió honlapja vitte haza.

Kultúra kategóriában a Temetkezési Intézet honlapja, míg az oktatási lapk között egy népszerű tudásjáték, a Honfoglaló vihette haza az elismerést.

A kormányzati lapk között Székesfehérvár honlapja, míg a márkaszájtok között a Kirowskié lett a bajnok, a nod32 oldala pedig a kereskedelmi szájtok között győzedelmeskedett.

A Carnation készítette a szolgáltatás kategóriában nyertes Generali és a nonprofitok közötti első, a bekestobbseg.szeretemmagyarorszagot.hu honlapját.

A személyes honlapok között Szabó Gergő Titkos Tudás Tárháza című munkája lett a legjobb, míg az Év kreatív online megoldása a BMW 1-es szériájának bevezetése lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik