A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét, amelyben a lapot helyreigazításra és perköltség megfizetésére kötelezték, mert az valótlanul, illetve hamis látszatot keltve híresztelte, hogy Kóka János egy hajón tartott magánrendezvényen számla és áfa nélkül kívánt volna fizetni. A bíróság megállapította, hogy ilyen ajánlatra nem került sor.
Kóka János korábban azért fordult bírósághoz, mert a Magyar Nemzet és internetes kiadása 2007. június 9-én közölte a „Kóka János az adócsaló miniszter?” című írást. Ebben többek között az szerepel, hogy MDF-közeli források szerint Kóka János volt az a kormánytag, aki étteremben rendezett magánpartiján asszisztensén keresztül felajánlotta az étteremnek, hogy nem kér számlát a fogyasztásról, intézzék azt el számla nélkül.
A Fővárosi Bíróság augusztus végén hozott ítéletében első fokon, nem jogerősen kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.