Egy törvénymódosítás szerint a pénzben kártyázók kártyaklubokban játszhatnának ezentúl, amelyeket legalább 25 millió forintos tőkével és adóhatósági engedéllyel lehetne működtetni. A jelenlegi szabályok szerint pénzben kártyázni csak kaszinókban lehet.
A kártyaklubokban a játékosok befizetett pénzének a 85 százalékát kellene visszaosztani, a maradék 15 százalék lenne a működtető bevétele. Ebből kellene 30 százaléknyi adót megfizetni az állam felé.
Másik három kártyajátékra, a bridzsre, a tarokkra és az ultira más szabályok vonatkoznak, mert ezek már eddig is szerepeltek a sporttörvényben.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
