Az idei tanév kezdete feltehetően megterhelt mindenkit, aki a közterületi médiával foglalkozik, de az is megeshet, hogy csupán arra jutottak a hirdetők, hogy a tanévkezdés mindig magától beinduló, nyüzsgő folyamat, nem volna szerencsés megzavarni azt. Így alakulhatott, hogy a nyaralások utáni „újrakezdés” időszakában nem találkozhattunk magas felületszámmal megjelenő kampánnyal, s ebből következően nagy kihasználtsági adatokat sem könyvelhettünk el a hónap végén. Tovább folytatódik az előző hónapokkal kapcsolatban már említett tendencia, miszerint a gyalogosforgalmat könnyen elérő citylighteszközök esetében ismét jelentős a lemaradás az előző év azonos időszakához képest. Szerencsésebb a helyzet az óriásplakátok terén, ezen felületek eladási hatékonysága megfelel a referencia-időszaknak. Aggasztó jelenség azonban, hogy ha az arányszámok mögé tekintünk, azt látjuk, hogy a tavaly szeptemberi adatokhoz képest jóval alulteljesítő citylighttulajdonosok valójában felületszám tekintetében a piac meghatározó szereplői; így – kis fejszámolás után – végképp alacsony abszolút számokat kapunk.
Az egységes felülettípust használó kampányok közül toplistára került a média több képviselője is, egy áruházlánc, egy OTC-termék, egy oktatási kapmány, valamint egyéb önálló márkák. Óriásplakát-kampányok tekintetében a toplistát a személygépjárművek, illetve a kereskedelmi láncok uralják, de felkerült két pénzügyi szereplő is.
A vegyes kampányok tekintetében a vizsgált hónapban két szektor fedte le szinte teljes egészében a tízes ranglistát; az it-telekommunikáció, valamint a média reklámjai mellé csupán egy bank, egy autó, egy női fehérneműmárka, valamint egy TCR kampány került fel.
A Full Monitoring módszertana:
A Full Monitoring az OM Audit havi rendszeres felmérése, amelynek adatgyűjtése minden hónap 6-a és 11-e közt készül. Az adott periódusban az OM Audit felmérői meglátogatják az összes ismert tulajdonosú standard (euro és avenir méretű óriásplakátok, citylight- és midilightberendezések, magnum- és backlightfelületek és a hirdető oszlopok) magyar közterületi hirdetőeszközt, s azok minden felületét lefényképezik. Ezek alapján a kutatók minden felületen azonosítják az oda kihelyezett kreatívot, s kiegészítő információkkal ellátva helyezik be egy lekérdező szoftverrel könnyen elemezhető adatbázisba.
A felmérés teljes körű, azaz mintavételi hibája nincs. Ugyanakkor természetszerűleg nem tartalmazza azokat a kéthetes hóközi kampányokat, amelyek még nem voltak kiragasztva a felmérési időszakban. Ugyanezen okból a késve kiragasztott kampányok adatai is csak részben jelennek meg az adatbázisban.
Titokban több mint 500 milliárdot osztottak szét Orbánék az utolsó hónapokban nem nyilvános kormányhatározatokkal
Cégek, alapítványok juthattak milliárdokhoz, de kisegítettek NER-es vállalkozókat is – a nyilvánosság kizárásával.
