Üzleti tippek

Drágul a Széchenyi-kártya

admin
admin

2007. 10. 28. 12:00

A vállalkozói érdekképviseletek lobbiznak ellene, de januártól megszűnik a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása. A hitelt fejleszteni lehetne futamidőnyújtással, franchise-rendszerrel.

Alig három hónapjuk maradt a vállalkozóknak arra, hogy állami kamattámogatással használhassák Széchenyi-kártyájukat. Korábbi megállapodások szerint e támogatás évről évre csökkent, így 2008 januárjától megszűnik az idén még meglévő, egy százalékpontos költségvetési kamat-hozzájárulás is.

A kártya rendszerét üzemeltető KA-VOSZ Zrt., illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) most azt szeretné, ha a gazdasági tárca (GKM) jövőre továbbra is 2 százalékpontos kamattámogatást nyújtana a több mint 75 ezer, Széchenyi-kártyát használó kkv hiteléhez – mondta el Parragh László, az MKIK elnöke. Úgy véli: a korábbi kamattámogatás-csökkentő menetrend a gazdasági növekedés felgyorsulására és jelentős kamatcsökkentésre épült. A változatlan adóterhek viszont ma még sok tőkét vonnak el a cégektől, ráadásul a kamatok továbbra is magasak. A kamattámogatás viszont bőven megtérül a költségvetésnek.

Krisán László, a KA-VOSZ vezérigazgatója szerint egy százalékpont kamatkiegészítés csak 1,2–1,5 milliárd forint éves kormányzati kiadást jelent, ehhez 1–1,5 milliárd forintnyi garanciadíj-támogatás és a hitelt vissza nem fizető cégek által okozott minimális veszteség társul. Az így évente legfeljebb 5–6 milliárdos költségvetési teherrel áll szemben a Széchenyi-kártya által generált 70–80 milliárd forintnyi friss tőke a gazdaságban, amelynek forgalmi- és társaságiadó-bevétele, fizetett járuléka többszöröse ennek az összegnek, nem is szólva az új munkahelyekről.

Eltökélt a minisztérium

A kamattámogatás jövő évtől megszűnik, a konstrukció indulásakor megfogalmazott szándék szerint – hangsúlyozták az Üzlet & Siker kérdésére felelve a gazdasági tárcánál –, de ezzel egyúttal egyszerűbbé válik a kártyahitelt folyósító bankok adminisztrációja, elszámolása is a kölcsönigénylők és az állami támogatást közvetítők felé . A minisztérium érvelése szerint így apadnak az ügyviteli költségek is, emiatt akár csökkenhetnek is a vállalkozások Széchenyi-kártyával kapcsolatos, egyéb terhei.

A kártya kamattámogatásának megszűnése már 2005 végén felvetődött, de az akkori hírek szerint a GKM a lépés nyomán valamilyen konkrét kompenzációt is kért volna a vállalkozások számára a konstrukcióban részt vevő bankoktól (most ilyenről nincs hír). A VOSZ korábbi felmérése szerint a vállalkozók a kártya legfőbb előnyei között a garanciát és a hitelnyújtás gyorsaságát emelték ki, a kamattámogatást csak harmadikként említették. E sorrend azonban csak alacsony infláció és kamatszint esetén igaz.

A GKM mindenesetre nem számít arra, hogy a kamattámogatás megszűnése miatt lényegesen csökkenne jövő évtől a kártyát igénylő vállalkozások száma (ez nem következett be 2007-ben sem, noha idén felére apadt a 2006-ban még 2 százalékpontos kamattámogatás). A minisztérium egy további, a támogatás megszüntetése melletti érve szerint a Széchenyi-kártyával annak idején voltaképp állami beavatkozással történő piacépítés ment végbe: így ma már a bankok többsége amúgy is kínál ehhez hasonló folyószámlahitelt, s ezeket is igénybe vehetik a vállalkozások. (Kedvezményes kamatozású mikrohitelek is elérhetők, hamarosan az uniós Jeremie-program keretében is.)

Futamidő, franchise

Öröm az ürömben, hogy az állam 2010. december 31-éig továbbra is támogatja a Széchenyi-kártyát a kölcsönszerződésekre nyújtott viszontgaranciával, illetve a Hitelgarancia (HG) Zrt.-vel kötött vállalkozói garanciaszerződések díja felének átvállalásával. (A HG jelenleg a kártya hitelének 80 százalékára vállal kezességet, 1,5 százalékos garanciadíj fejében.)

A KA-VOSZ és az érdekképviseletek másik javaslata, hogy növeljék kétévesre a Széchenyi-kártya jelenleg 12 hónapos (igaz, folyamatosan hosszabbítható) futamidejét. Ez biztonságosabb cash-flow-tervezést jelentene a kisvállalkozóknak, miközben a kártyakibocsátók és az állam kockázata érdemben nem nőne – hangsúlyozta Parragh László –, hiszen nemfizetés esetén a kártyaszerződés változatlanul negyedévente felmondható maradna.

A KA-VOSZ e mellett egyeztet a Széchenyi-kártya franchise-változatának megjelentetéséről is. Itt a franchise-ba adó középvállalatok valamiféle garanciát vállalnának a szabadalmi, forgalmi jogot átvevő, velük kapcsolatban lévő mikro- vagy kisvállalatok által felvett kártyakölcsönök visszafizetésére.

Újabb hitelígéret

Úgy tűnik, van állami szándék az együttműködésre egy másik– immár több éve megfogalmazott – vállalkozói érdekképviseleti javaslat kapcsán. E szerint a Széchenyi-kártya termék- és értékesítési tapasztalataira építve akár 30–50 millió forintos, 3–7 éves futamidejű, euróbázisú fejlesztési hitelt juttatnának a vállalkozóknak, állami hitel- és árfolyam-garanciával, esetleg kamattámogatással.

Mint a GKM közölte, a korábbi tapasztalatok alapján többfajta konstrukció kialakítása is folyamatban van. Ezekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a tárca szándéka szerint a különböző méretű kkv-kat testreszabott eszközökkel támogatnák a fejlődésben, illetve a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférésben. A jelenleg kidolgozás alatt álló GOP 4. prioritás kifejezetten támogatja majd a mikrovállalkozások beruházási hitelhez jutását – ígérik a minisztériumnál.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

cof
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.