Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) napokban elfogadott határozatából csupán annyi derül ki, hogy június 30-án, a Nap-kelte című reggeli műsorban volt látható a kifogásolt műsorszám.
Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere szerint “sajnálatos, még inkább gépies, abszurd”, ahogy a médiahatóság mechanikusan értelmezi az esetet. Mint mondta, néhány héttel leköszönése után járt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány “egy másik uniformisban”, egy utazási iroda képviseletében a stúdióban, és mesélt arról, milyen túrákat kínálnak. A producer szerint mindennél ékesebben bizonyította, hogy az életben mindenki egyszer fent, egyszer lent van, s többet árult el Gergényi sorsáról, mint ha végigkövették volna az előző hetét.
Gyárfás Tamás hangsúlyozta, az interjúért semmilyen ellentételezést nem kaptak, és ma is ugyanúgy készítenék el, “feltéve, hogy engedik”.
Arra a kérdésre, hogy bíróságon támadják-e meg az ORTT döntését, a producer úgy nyilatkozott, peren kívül, a történtek “újraértékelésével” szeretnék rendezni a dolgot, “ha a hatóság erre kész”.
Egy másik eset (szintén a reggeli magazinnal kapcsolatos) esetben a gazdasági híradó szeptember 25-i és 27-i adásában az egyik pénzintézetről elhangzottakkal kapcsolatban vizsgálódik az ORTT.
Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar válogatott egyik kulcsemberének átigazolása előrelépés-e a karrierjében, annyi viszont bizonyos, hogy mostantól Európa egyik legfanatikusabb közönsége előtt sztárokkal játszhat együtt hétről hétre, és trófeákra hajthat a csapatával.