Üzleti tippek

Tőzsdestratégiák esés után

Ha egy vállalkozás értékpapírokban is tartja pénzét, annak a viharos nyárvég után nyugtalan őszre kell felkészülnie.

Akár 5–10 százalékos esést vár őszre a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők többsége a nyári megingások után. Az aggodalmaskodó tőzsdei befektetőknek így a biztonságosabb, védelmet nyújtó papírokba menekülés (például: az OTP-, illetve a gyógyszerrészvények), a bátrabbaknak az indexesésre játszó határidős (short) ügyletek ajánlottak.

Török Bálint, a Buda-Cash elemzője 26 800 pont körüli tőzsdeindexet (BUX) vár szeptember–októberre a júliusi, több mint 30 000 pontos csúcs után. Úgy véli: ha az osztrák OMV nem tesz ajánlatot a Mol Nyrt.-re, „kifullad” az olajtársasággal kapcsolatos történet, így a cég részvényárfolyama akár 24–25 ezer forintra is visszaeshet. A Mol sajátrészvény-vásárlásai rövid távon nem befolyásolják a tőzsdei árfolyamot, de az olajcég majdani akvizíciós képességére nyilvánvalóan kihatnak.

A másik nagy tőzsdei szereplő, az OTP Bank jó növekedési stratégiát valósít meg, Török szerint azonban ezt már beárazta a piac. Ezzel együtt a bank augusztus közepi féléves és november közepi 3. negyedéves jelentésének közzététele után rendre fölfelé indul az árfolyam, hiszen az OTP rendszeresen az elemzői várakozások felett teljesít. Részben a bankpapír jó teljesítményével magyarázható az ősz végén gyakorta tapasztalható indexemelkedés, a „Mikulás-rally”. A forintárfolyam esetleges gyengülése a Richternek, az Egisnek és a Molnak tenne jót.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője szerint nincs esetleges tartós tőzsdekrízist kiváltó világgazdasági válság, de az amerikai másodlagos jelzálogpiac összeomlása szeptemberben akár tovább is gyűrűzhet más reálgazdasági szférákba. Őszig így bizonytalanság, néhány százalékos esés várható a magyar tőzsdén. A kivárást erősítheti, hogy a nagy intézményi befektetők többsége csak mostanában tér haza augusztusi szabadságáról.

A Mol esetében a Cashline 27–29 ezer forintos kurzusra számít. De ha az olajcég saját részvényei elérnék az 50 százalékot (s továbbra sincs OMV-s vételi ajánlat), fokozatos árfolyam-morzsolódás jöhet. Az OTP erre az évre visszafogott, teljesíthető terveket hirdetett meg, a beruházások gyümölcsei az orosz és az ukrán piacon jövőre érhetnek be. Új hírek híján így, ősszel a bankpapírok fognak leginkább együtt mozogni a globális indexekkel.

A Magyar Telekom biztonságos papírnak tűnik, árfolyamát jelentősen befolyásolják a jelenleg viszonylag stabil állampapír-piaci hozamok. Az amerikai és az eurózóna államkötvényei hozamának csökkenésével a hasonló feltörekvő piaci (így a magyar) papírok mutatója vonzóbbá vált a befektetőknek.

Sarkadi Szabó Kornél szerint a gyógyszerpapírok, elsősorban a Richter részvényei középtávon is a leginkább biztonságos, ugyanakkor jó hozamot nyújtó befektetési eszközök maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik