A köztévé évtizedek óta használja az MTV rövidítést, melynek megóvása érdekében kedden keresettel fordult a Fővárosi Bírósághoz. Az MTV elsőbbséget élvez a 2013 januárjáig szabadalmi oltalommal védett rövidítés használatában az azonos márkanévvel (Music Television) zenés kereskedelmi csatornát működtető amerikai médiaóriással szemben – áll a közleményben.
A Magyar Televízió álláspontja szerint az azonos névhasználat olyan helyzetet idéz elő, ami a fogyasztók megtévesztésére ad okot azzal, hogy valótlanul összefüggést teremt a két teljesen különálló társaság, illetve a különböző tévécsatornák között.
Akad olyan miniszter, akinek hatmilliárd, és olyan is, akinek kétmillió forint megtakarítása van
Nyilvánosak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai: az új tiszás politikusok mellett fideszes ex-miniszterek és a leköszönő Orbán Viktor is bevallotta a vagyonát.
