Üzleti tippek

Webes dugóhúzók

Bővítésre készülnek a forgalomkövetést kínáló hazai weboldalak üzemeltetői. A Budapest belvárosát bekamerázó cég duplájára növeli hálózatát.

A forgalmi dugóban ülve nyilván már sokan gondoltak arra, hogy ha tudták volna, hogy ilyen a helyzet, akkor más útvonalat keresnek vagy el sem indulnak. Budapest egyes részeiről már eddig is lehetett élő képeket továbbítanak az interneten keresztül, lehetőséget teremtve ezzel az előzetes tájékozódásra, a jövőben azonban jelentősen bővülhet az információs rendszer hatóköre.

A tervek szerint akár még az idén duplájára nőhet a Mobilkép Kft. és a Magyar Plastiroute Kft. által közösen működtetett, a forgalmi helyzetről informáló weboldalon megtekinthető csomópontok száma. A még csak tesztüzemben működő http://www.utv.hu/index.php oldal jelenleg tíz forgalmas fővárosi csomópontról ad mozgóképet. Többek között a Széna téren, az Oktogonnál, az Astoriánál, a Nyugati térnél és a Blaha Lujza téren működnek a magáncégek kamerái. A közeljövőben további tíz helyszínen helyeznek el kamerákat a Hungária körút vonzáskörzetében – mondta el Skultéti Péter, a Mobilkép Kft. ügyvezető igazgatója. A szükséges engedélyeket már megszerezték, és folyamatosan kötik be a rendszerbe az új közlekedési csomópontokat. A bővítéssel legkésőbb fél év múlva végeznek.

Tévés továbbítás

A dugót ugyan ezzel a megoldással sem lehet megakadályozni, de Skultéti Péter szerint amellett, hogy a még csak indulni készülő autósoknak hasznos információt nyújthat, a közlekedők közérzetet is javíthatja. A Mobilkép Kft. vezetője arra számít, hogy idővel a tévétársaságok is átveszik képeiket. A tartalomszolgáltatókkal kötött megállapodások jelentenék egyébként a vállalkozás anyagi hátterét. Erről jelenleg is több potenciális partnerrel folynak előrehaladott tárgyalások. Az egyik jelentős tévétársasággal várhatóan még ebben a hónapban megkötik a szerződést a tesztelésre.

Az igazi áttörést persze az jelenthetné, ha valamelyik mobiltelefon-szolgáltató is a kezdeményezés mögé állna, hiszen így akár az autóban ülve, a főváros felé közeledve juthatnának valós idejű információhoz az autósok. Egyelőre azonban nincs szó konkrét együttműködési lehetőségről.

Fizetős útinfó?

A június eleje óta tesztüzemben működő forgalomfigyelő oldalt jelenleg naponta több ezren látogatják, időnként a tízezres látogatószámot is átlépve. A tesztüzem várhatóan még legalább egy évig tart, addig ingyenes marad az oldal, de Skultéti Péter elképzelhetőnek tartja azt is, hogy később fizetőssé válik a szolgáltatás.

A megfelelő kamerára kattintva néhány másodpercen belül megjelenik az adott csomópontot mutató kép. Az oldalon közvetített kép nem alkalmas sem rendszám, sem arc felismerésére, így kielégíti a legszigorúbb adatvédelmi igényeket is – hangsúlyozta Skultéti Péter. A site elindítása során egyébként a szükséges engedélyek beszerzése jelentette a legnagyobb feladatot – tette hozzá a Mobilkép Kft. vezetője.

Nem a Mobilkép és a Magyar Plastiroute oldala az egyetlen forgalomkövető webes felület. Már két éve működik az Újbudai Dugóhúzó, amelynek létrehozását 2005-ben kezdeményezte a XI. kerületi önkormányzat. A nyilvános, mindenki számára hozzáférhető, komplex forgalomfigyelő rendszer segítségével az interneten keresztül bárki, bármikor saját szemével tájékozódhat a kerület legkritikusabb pontjainak aktuális forgalmi helyzetéről, és elindulás előtt célszerűen tervezheti meg útirányát. A kritikus kereszteződésekben elhelyezett kamerák képe nem csupán a http://www.ujbudaidugohuzo.hu/ portálon keresztül érhető el, a kerületi televízió képújságának oldalain is megtalálható. A forgalomkövető weboldalt naponta több ezren látogatják, a képújság révén pedig mintegy 70 ezer emberhez jut el a kamerák képe – közölte Egri András, a XI. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő, a rendszer által közvetített tartalmat kezelő Média 11 Kft. munkatársa. A tervek szerint a közeljövőben tovább bővül a szolgáltatás, jelenleg is tárgyalnak egy hasonló tevékenységgel foglalkozó társasággal az együttműködés lehetőségéről. Ez azért is lenne fontos, mert így a társaság bevételhez juthatna a szolgáltatásból, csökkentve ezzel a rendszer fenntartásával kapcsolatos önkormányzati költségeket – tette hozzá Egri András.

Csökkentett üzemmód


Persze nemcsak tájékoztatással, hanem egyéb megoldásokkal is küzdenek a nagyvárosokban a forgalmi dugók ellen, így például egyre több helyen vezetik be a behajtási vagy útdíjat. A fogalommal kezdhetnek barátkozni a hazai autósok is, hiszen Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor is jelezte, hogy néhány éven belül már fizetniük kell a belvárosba behajtóknak. A világon jelenleg két díjazási modell létezik a belvárosok forgalmának csökkentésére, az egyik esetében előre meghatározott díjat kell fizetni a behajtásért, míg a másik konstrukcióban dinamikusan változik a tarifa a napszaktól, hétvégétől vagy akár a forgalomtól függően. Míg az előbbi megoldásra Európában is több példa akad, az utóbbi koncepcióval egyelőre inkább csak kísérleteznek. Tavaly Dubaiban indult egy teszt az IBM közreműködésével, amely a járművekbe telepített eszköz (CBOX) és egy központi rendszer kommunikációján alapul. A GPS-t tartalmazó készüléknek köszönhetően az irányító központban valós idejű információt kapnak a forgalmi helyzetről, így az alapján szabják ki a fizetendő díjat. A CBOX-ba egyéb lehetőséget is beépítettek, így az adatátvitelhez GPRS-t használnak, míg a helyi kapcsolatokhoz Bluetootht, az azonosításhoz pedig rádiófrekvenciás megoldást, RFID-t. Az aktuális belépési árakat a háttérrendszer folyamatosan elküldi az autóban található készüléknek, amely a GPS-szel visszajelez, merre tart az autós, ezt követően a mobiltelefonon Bluetoothon keresztül engedélyez egy tranzakciót, így az áthajtással egy időben már a fizetés is lezajlik. Az elképzelések szerint a dubai rendszert a jövőben szabálykövetésre is használják, a kamerák által közvetített képeket egy szoftver elemzi, és ha szabálytalanságot észlel, azt jelzi a rendőröknek.

Tudta-e?

A nagy közlekedési társaságok már 2008 első felében kiírhatják a GPS-alapú forgalomirányító és utastájékoztató rendszerek beszerzési tendereit. A legközelebbi fejlesztések várhatóan Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden valósulhatnak meg.

Közlekedési trendek:

Forrás: IBM
– Az autókban általánossá válnak az érzékelő és visszajelző rendszerek.
– Általánossá válik a hangvezérlés, ezáltal a vezetők beszélgetnek autóikkal.
– A forgalmi helyzetet valós időben nyomon követő rendszerek irányítják majd a lámpákat.
– Az utasok mobiltelefonjaikra kapnak értesítést a vonatok és buszok érkezéséről.
– A reptéri kapukat, ki- és beléptető pontokat informatikai rendszerek irányítják az aktuális terhelésnek megfelelően.


A jelenleg tíz kamerából álló rendszer fenntartása évente több millió forintba kerül – mondta el Majoros Endre, a XI. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Kör 2004 Informatikai Kht. vezetője. A legnagyobb tételt nem is a kamerák karbantartása, hanem a bérelt vonal jelenti – tette hozzá a rendszert telepítő cég vezetője.

Bár az interneten böngészve számos olyan oldal található, amelyeken amerikai nagyvárosok és környékük forgalmát lehet webkamerákon követni, a tapasztalatok szerint úgy tűnik, a magyar megoldások a világ élvonalába tartoznak. Így például New Yorkban 45 kamerát helyeztek el Manhattan főbb közlekedési csomópontjain (http://nyctmc.org/xmanhattan.asp), azonban csak tíz mutat mozgóképet (köztük van olyan, amelyik fekete-fehéret), a többi csak állóképet közöl.

Forgalomfigyelő GPS

Az online felületek mellett egy másik platform is komoly segítséget nyújthat az autósoknak a forgalmi torlódások elkerülésére. A globális helymeghatározó eszközök (GPS) fejlesztésében egyre nagyobb szerepet kap a helyfüggő tartalom elérhetővé tétele. Ha ez megvalósul, a navigációs eszköz nemcsak azt tudja majd megmondani, hogy hol vannak a közelben benzinkutak, de az árakról is információval szolgál. Ám számos egyéb felhasználási terület is adódik, így például a dinamikus forgalomfigyelés, amelynek köszönhetően elkerülhető a forgalmi dugó. Ehhez hasonló kezdeményezések már vannak Németországban, sőt Prágában is működik egy ilyen rendszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik