Üzleti tippek

Elmaradt a kis cégek megsegítése

A vállalkozások érdekképviselői és a szakszervezetek szerint is más hangsúlyok lennének szükségesek a multinacionális vállalatok és a kkv-k támogatásában. Serkenti kellene a foglalkoztatást és versenyképességet, ám a kkv stratégia csak a puszta túlélést célozza.

A hazai, magyar gazdaság felzárkóztatása nélkül nem lehet jobb társadalmat csinálni, a gazdaságot domináló multinacionális cégek kivonják magukat a közteherviselés alól – mondta a napokban Gazsó Ferenc szociológus, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke egy rádióműsorban nyilatkozva.

Megbocsáthatlan hiba

Ugyancsak a napokban fogadták el az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a kormány új kkv stratégiáját. Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) társelnöke az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elfogadott stratégia kapcsán a FigyelőNetnek mondta: elmaradt a kkv szektor várt megsegítése. A társelnök szerint a konvergenciaprogram teljesítése elsőrendű feladat, de emellett a vállalkozások versenyképességét és a foglalkoztatást is serkenteni kellene.

A béreket terhelő adók, járulékok helyett a fogyasztás jellegű adókat kellene növelni. Megbocsáthatatlan hiba volt a 25 százalékos forgalmi adó 20 százalékosra csökkentése – fogalmazott Vadász György.


A rendszerváltáskor a gazdaság átalakulása nem mehetett volna végbe a külföldi működő tőke nélkül. Ma már azonban más hangsúlyok lennének szükségesek a vállalkozások támogatását tekintve- vélte a társelnök.


Stratégia a túlélésért

Az OÉT ülésén a kis adók elutasítása mellett a munkavállalói oldal egyet értett azzal is a munkaadókkal, a kkv szektor versenyképességét javítani kell, hiszen ez a foglalkoztatás növekedését is serkentené.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a FigyelőNetnek elmondta: furcsa volt látni, hogy a kormányzat egy napon számolt be a lisszaboni célok (a teljes foglalkoztatás) érdekében tett erőfeszítéseiről, s a kkv stratégiáról, amely viszont nem irányozza elő a kkv-k nagyobb arányú részvételét a foglalkoztatásban. Úgy tűnik tehát, a stratégia a puszta túlélést célozza – mondta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a kormányzat egyéb dokumentumaiból sem tűnik el, hogy a foglalkoztatás rövid-, vagy középtávon bővülhetne.

Látványos akciók helyett

A szakszervezeti vezető szerint a külföldi tőkére szükség van, ugyanakkor egyet értett a kkv szektor érdekképviselőivel abban, hogy ma már más hangsúlyok lennének szükségesek a külföldi és hazai vállalkozások támogatásában. Nem a nagy, látványos akciók, mint például amilyen a Hankook idecsábítása volt, hanem inkább a középvállalkozások megerősítése tehet jót a foglalkoztatottságnak – mondta az elnök.

Pataky Péter egyetértett Gazsó Ferenccel abban, hogy a hazai, magyar gazdaság felzárkóztatása nélkül nem lehet jobb társadalmat csinálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik