40 megváltozott munkaképességű, illetve 45 éven felüli tartós munkanélküli állampolgár szerzett informatikai képesítést „Információs társadalom mentor (IT Mentor) – az informatikai szektor mint munkaadó” foglalkoztatási program keretében.
6 millió e-analfabéta
Magyarország felnőtt lakosságának közel 70%-ka – közel 6 millió ember – digitálisan írástudatlan, a számítógép-használat elterjedtség terén a jelenlegi 27 EU tagország között az utolsó előtti helyen áll, ugyanakkor a hazai infokommunikációs vállalatok a képzett munkaerő hiányával küzdenek, sőt piacaikat is szívesen bővítenék, ha az IT eszközök használata szélesebb körben elterjedne – áll a programot koordináló konzorcium közleményében.
Felismerve a helyzetet, az IVSZ irányításával létrejött konzorcium a munkaerőpiacról tartósan kiszorult rétegeket kívánta bevonni a mentorképzésbe, elsősorban a megváltozott munkaképességűeket (mozgássérültek, hallássérültek, betegség miatt megváltozott munkaképességű munkavállalók, stb.) valamint a 45 éven felüli tartós munkanélkülieket.
A mára OKJ-s képzésként elismert „IT (információ társadalom) mentor” szakmacsoport a következőket tartalmazza: közösségi hozzáférés üzemeltető, kisvállalati rendszergazda, nyílt- és távoktatási tutor, felnőttképzési konzulens, innovátor, honlapfejlesztő és -karbantartó, vezetői asszisztens, telefonos ügyfélszolgálati asszisztens, valamint képszerkesztő.
Háromnegyedüknek lett állása
A fél éves elméleti oktatást követő 1 éves gyakorlati tapasztalatszerző foglakoztatás után a programban résztvevők közel 75%-át továbbfoglalkoztatták. A mentorok feladata a megszerzett tudásuk továbbadása lesz a saját környezetükben.
A konzorciumi tagok reményei szerint a foglalkoztatási projekt itthon az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében folytatódhat, annál is inkább, mert a hazai digitális írástudatlanság felszámolásához, az információs esélyegyenlőség megteremtéséhez 15-20 000 mentor képzésére lenne szükség a konzorcium véleménye szerint.

A Z generáció Ted Bundyja? Szuperhős vagy gyilkos? – Luigi Mangione kettészakította Amerikát
Meggyilkolták a legnagyobb amerikai egészségbiztosító vállalat vezérigazgatóját, a bűncselekmény sokkolta az embereket. Az ügyről szóló diskurzus fókuszában azonban az emberölés helyett az egészségügyi rendszerrel szembeni csalódottság áll, és sokan inkább szimpatizálnak a feltételezett gyilkossal, ahelyett, hogy elítélnék őt. Mit mond ez el az emberi pszichológiáról, a közösségi médiáról, és kik hajlamosak inkább egyetérteni az elkövetővel?