A sokszereplős hazai internetes hírpiacon a Klikkhír elsősorban azzal kíván kitűnni a mezőnyből, hogy – közleményük szerint – távol tartja magát a „tisztán politikai, különösen pártpolitikai hírek, csatározások bemutatásától, és a bulvártémáktól”.
Az új portál igyekszik tág teret adni a lakosságot közvetlenül érintő témáknak, adott estben lokális kérdéseknek. Szándékában áll olyan oknyomozó írásokat közölni, melyek egy-egy közérdekű kérdést mélységében, a hátteret is megvilágítva járnak körül. E műfajban a hírportálon megjelenő első írás az államtitkok kérdését feszegeti – áll a közleményben.
A portált a hárommillió forintos alaptőkével alapított ENM Kft. üzemelteti.
A Klikkhír szerkesztősége szívesen fogad olvasóitól a portál profiljába vágó ötleteket, témákat, javaslatokat, melyeket szakújságírók bevonásával dolgoznak fel − nyilatkozta Kárpáti György, az induló portál egyik tulajdonosa. Kárpáti György érdeklődésünkre hozzátette: célcsoportjuk a napi politika iránt érdeklődő döntéshozók, az ő igényeiket kívánja kielégíteni a főszerkesztőből és három újságíróból álló csapat.
„Mintha egy furcsa kivégzésre várnánk” – így látják belülről a Mediaworks megyei lapjainak szétesését
A megyei lapok dolgozói gyászról, kiszolgáltatottságról, félelemről és akár több évtizedes karrierjük végéről beszéltek a 24.hu-nak. A megszólalók szerint a vidéki lapoknál dolgozók legtöbbje politikai munkát soha nem végzett.
