Üzleti tippek

Pénteken nyit a World Press Photo kiállítás

Pénteken, a Néprajzi Múzeumban megnyitják az 50. World Press Photo kiállítást. A tárlaton láthatjuk a hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt – az októberi zavargásokról készült – sorozatát. A fotós szerint, ellentétben Magyarországgal, Nyugaton nem kíváncsiak a brutalitások közvetlen bemutatására.

A World Press Photo világ legnagyobb és legtekintélyesebb sajtófotó szemléje, amelyen idén 124 ország összesen 4460 fotósa indult. A nemzetközi zsűri két héten át tanulmányozta a több mint 78 ezer beküldött képet, majd február 9-én 10 kategóriában 23 ország összesen 58 fotósát díjazta. A 10 ezer dollárral dotált fődíjat Spencer Platt, a Getty Images amerikai fotósa kapta a tavaly augusztusban az izraeli-libanoni tűzszünet első napján Bejrútban készített képéért, amely az izraeli bombázások után maradt romok között nyitott autóban utazó libanoni fiatalokat ábrázol.

Intellektuálisabb fotókat várnak

Az idei versenyen a hírfotók sorozatkép kategóriájában Szigetváry Zsolt nyerte el az első díjat “Majdnem forradalom” című, a Magyar Televízió budapesti székházának ostromáról, illetve az október 23-i zavargásokról készített sorozatával. A szabadúszóként dolgozó fotós a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a februári elismerés a szakmai karrierjében nem jelentett semmilyen pluszt. Bár azt gondolta, hogy a nagy presztízsű díj után megszaporodnak a megkeresések, de nem volt ilyen dömping.


Pénteken nyit a World Press Photo kiállítás 1

A díjnyertes fotósorozat – KÉPGALÉRIA



Az októberi utcai zavargásokról rengeteg fényképet készített, ezekből válogatott ki két sorozatot: egyet a magyar sajtófotó pályázatra, egy másikat pedig a World Press-re. Szigetváry szerint egészen eltérő vizuális kultúrával rendelkezik a „világ szerencsésebbik fele”, mint Magyarország. A zavargásokról például itthon azokat a képeket keresték, amelyek a rendőri brutalitást, a véres arcokat mutatták közvetlenül, míg az ilyen képek külföldön nem számítanak túl eredetinek. „A World Press Photo zsűrije egy csomó ilyen képet lát, és lehet, hogy, mondjuk a dél-koreai rendőrök még erőszakosabban, még nagyobb viperával verik a tüntetőket” – mondta. (Szigetváry egyébként a magyar sajtófotó pályázaton is díjat nyert.)

Nyugaton egyfajta intellektust várnak a fotóktól, folytatta Szigetváry Zsolt, így a pályázatra beküldött sorozatban inkább az események hangulatát próbálta érzékeltetni. Úgynevezett svéd-német stílusú, fekete-fehér, négyzet alakú képekből állította össze a képeket, amelyek kiemelik az események drámaiságát.

Az ötvenedik kiállítás

A World Press Photo 1955-ben Hollandiában alapított független, nonprofit szervezet. Fő célkitűzése a hivatásos sajtófotósok munkájának támogatása és népszerűsítése. Idén ötvenedik alkalommal rendezték meg a versenyt, a díjazott fotókból pedig vándorkiállítás készül, amelyet évről-évre több mint 80 helyszínen állítanak ki. A képek a legkülönfélébb kategóriákban mutatják be az elmúlt év legfontosabb és legmeghatározóbb eseményeit.

A Budapesten a Néprajzi Múzeumban megrendezett tárlat évek óta a főváros egyik legnépszerűbb kiállítása. A színes és fekete-fehér képeket felvonultató tárlat október 21-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik