Üzleti tippek

Vidéken a megyei napilapok uralkodnak

Akad olyan magyarországi megye, ahol hétszer annyian olvasnak helyi újságot, mint ahányan országos bulvár napilapot, az országos politikai napilapok esetében tizenkilencszeres a legnagyobb eltérés - derül ki a Szonda Ipsos nemrégiben készült kutatásából, amelynek főbb megállapításait az MTI rendelkezésére bocsátott a társaság.

A majdnem 16 ezer, 15 évesnél idősebb ember megkérdezésén alapuló mérés szerint Vasban 77, Győr-Moson-Sopronban 71, Zalában 70, Fejérben pedig 52 százalék azok aránya, akik “egy átlagos napon” olvassák a megyei napilapot, míg az országos bulvárorgánumokat 10-17, a közéleti lapokat pedig 4-6 százalék veszi kézbe vidéken.

Egyedül a megyeilap-tabella végén kullogó Nógrádban sikerült az országos lapoknak – együtt – befogniuk a helyi kiadványt, amelynek 24 százalékos olvasottságával szemben a bulvár 15, a szerzői piac pedig 9 százalékos eredményt ért el.

A bulvárlapok Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében érték el a legjobb eredményt, Veszprém, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a legrosszabbat.

A politikai lapok Hevesben és Nógrádban rendelkeznek a legnagyobb (a 15 év felettiek 9-9 százalékát kitevő) olvasótáborral; a sereghajtó itt Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a maga 4-4 százalékával.

A nyugati végen a legszembetűnőbb a megyei lap dominanciája: míg a vizsgált csoportban 77 százalékos olvasottságot mondhat magáénak, az országos bulvárt 15, a négy “nagy” politikai napilap valamelyikét 4 százalék forgatja egy átlagos napon. A kutatásban nem szerepel sem Pest megye, sem a főváros: e két helyütt ugyanis nem árusítanak regionális napilapot.

55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.