A hat férfi és hat női pilótának a „tehetségtelenség-kutató” során különböző feladatokat kell megoldania, ám aki itt a legügyesebben teljesít, búcsúzhat is a vetélkedőtől. Az első kilenc kieső egy-egy autóval vigasztalódhat, melyet zsákbamacskaként választhat ki a letakart kocsik közül.
A döntőben már tényleg a három legrosszabb vezető mérkőzik meg egymással, a valóságshow nyertesét pedig egy időre kivonják a forgalomból: sofőr furikázza egy álló évig – áll a tévétársaság közleményében. A flúgos futamot Majka és Gianni vezényli le, míg a versenyzők teljesítményét Bódi Sylvi, Kőváry Barna és Lovász László ítéli meg adásról adásra.
Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
Ezt Joav Gallant, Izrael védelmi minisztere jelentette be.