Üzleti tippek

Egyedül maradt a T-Online

Az idegesítő tévéreklámra mindenki emlékszik, de az általa hirdetett szolgáltatást olyan kevesen ismerik, hogy az eredetileg két szolgáltatóból az egyik végül el sem indította műsorát.

Egy egész országot idegesített a T-Online megrendelésére készült Apa kezdődik! című reklámkampány. Egyesek csengőhangot, remixet és paródiát (többet is) is készítettek a filmecskéből, de megrendelés szinte alig lett a sokmilliós kampányból. Jelenleg ugyanis mindössze háromezer előfizetője van a cég T-Home nevű szolgáltatásának, amit elmagyarázni hosszabb, mint használni. Lényege, hogy egy telefonkábelen keresztül lehet tévét nézni, műsorokat felvenni és tetszés szerint lejátszani őket. A technikai szakszavak kedvelői pedig IPTV-nek hívják a működési elvet.

A 3000 fizető ügyfél „nem túl ambiciózus eredmény” fogalmazott a cég egyik igazgatója. Eleinte két okból is Triple play néven kínálták a szolgáltatást: egyrészt külföldön ez volt a bevált neve, másrészt pedig arra számítottak, hogy itthon majd a prémiumszolgáltatásra vágyók akarják majd használni. Ebben nagyot tévedtünk – ismerték be a cégnél.

Az ügyfelek között ugyanis rengeteg nyugdíjas van, és az előfizetők majdnem fele vidéki, így tehát szó sincs arról, hogy a jól kereső fővárosiak játékszere lenne a technikai szakszóval IPTV-nek nevezett szolgáltatás.

Az eredmények alapján némileg módosították a terveket a német tulajdonú cégnél, és most év végére szeretnék elérni a tízezer ügyfelet. Időközben letettek a tévéreklámok alkalmazásáról, mert az új ügyfelek inkább a régiek ajánlására érkeztek. Ezért az új stratégia szerint inkább a boltokban állítanak fel egy-egy tévékészüléket, ahol ki lehet próbálni a „visszatekerjük a tévét”-élményt.

Ugyan az ügyfelek 90 százaléka szívesen továbbajánlja a szolgáltatást, a terjedés legfőbb gátja mégis az, hogy Magyarországon igen magas, 70 százalék körüli a kábeltévével ellátott háztartások aránya. A környező országokban is hasonló a helyzet, a magyarral szinte egy időben indult horvát és szlovák IPTV-szolgáltatók is hasonló eredményről számoltak be.

Németországban, ahol ez inkább divatos játékszer, a 40 millió háztartásból is mindössze 30 ezer otthonban van ilyen. Legjobb helyzetben a francia szolgáltatók vannak, ott több százezren nézik ilyen módon a műsorokat.

Koltai Péter, a T-Online multimédia-tartalmakért felelős igazgatója szerint Franciaországban nagyon kicsi a kábeltévével felszerelt háztartások aránya, mert ott a legtöbb tévécsatorna földi sugárzással is fogható.

Azonban nemcsak ott, hanem már Magyarországon is felmerül a kérdés, hogy az internetes televíziózásnak mekkora jövője van a digitális műsorszórásra való átállás idején – hazánkban legkésőbb 2012-ben megszüntetik a hagyományos műsorszórást, és akkortól kezdve már csak HDTV-adásokat lehet fogni.



Egyedül maradt a T-Online 1

Szász Dániel, a T-Online vezréigazgatója távirányítja az adást



A határidő minél távolabbra való tolásában leginkább a két országos kereskedelmi tévécsatorna érdekelt. Mind az RTL Klub, mind pedig a TV2 vezetői úgy nyilatkoztak, hogy még nincs kidolgozva az az üzleti modell, ahol az ingyenesen fogható televízióknak megéri a digitális átállás. A Hír TV és az ATV azonban biztosan nyer rajta, hála a parlamenti pártoknak.

Nekik ugyanis a tévéreklámokból van a legtöbb bevételük, a digitális műsoroknál azonban ezeket a nézők nem feltétlenül nézik meg. Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a nézők fele még fizetne is azért, hogy ne lásson reklámokat (másik felük pedig elfogadja a reklámokat az ingyenesség fejében.)

Európa több országában azonban máris átálltak az új, úgynevezett DVB-T sugárzásra, és Magyarországon is egyre több ilyen televíziót értékesítenek a kereskedők. Az IPTV-t terjesztő T-Online szakemberei azonban azt remélik, hogy a váratóan 15-16 digitális csatorna inkább a kábeltévéknek jelent majd komoly veszélyt.

A nagy nemzetközi tévécsatornák pedig – legalábbis Koltai vélekedése szerint – egy tízmilliós ország esetében nem egy-egy szolgáltatóval kötnek majd kizárólagos szerződést, hanem a lehető legtöbb néző megnyerésére fognak koncentrálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik