Téves az a közvélekedés, hogy a képzettebbek és a tehetősebbek hajlanak inkább arra, hogy fizessenek a reklámmentes tartalomért – mondta Perjés Tamás, a cég médiakutatási igazgatóhelyettese, aki szerint ennek épp a fordítottja az igaz.
Megjegyezte, a 650 tizennyolc és negyvenkilenc év közötti megkérdezett szintén fele-fele arányban oszlott meg abban a tekintetben, hogy töltene-e le az internetről tartalmakat, vagy sem. Az igennel válaszolók közül szinte mindenki hallgatna ilyen módon zenét; százból csupán négyen mondták ennek ellenkezőjét.
„Ha minden történelmi pillanat, akkor semmi sem az” – meddig tekerhető az influenszerkormányzás?
Mit értünk influenszerkormányzás alatt, és meddig lehet így vezetni az országot? Egyáltalán baj-e, ha egy miniszterelnök egyszerre politikus, riporter, tartalomgyártó és a saját kormányzásáról szóló filmjének a főszereplője? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Kövesdi Veronika médiakutatóval és Mikecz Dániel politológussal.
