Üzleti tippek

Az NBC magyar tévécsatornát vett

Az NBC Universal aláírta a szerződést a Sparrowhawk Holdings és annak globális portfoliójának megvásárlásáról, melyet a Providence Equity Partners, a 3i és a menedzsment működtetett.

A portfolió magában foglalja a holding fizetős tévécsatornáit, többek között a nemzetközi (azaz a nem amerikai) Hallmark Channeleket – tájékoztatta lapunkat.

A hírt Jeff Zucker, az NBC Universal elnök-vezérigazgatója, Peter Smith, az NBC Universal International elnöke, valamint David Elstein, a Sparrowhawk Media elnöke közösen jelentették be. A tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A szerződés szerint az NBC Universal megvásárolja a nemzetközi Hallmark Channelek 18 adását, melyek 152 országban több mint 60 millió előfizetőhöz jutnak, többek között Magyarországon is.

Az akvizíció az NBC Universal számára jelentős lépésnek számít stratégiai céljának elérésében, azaz, mint ahogy áprilisban Zucker bejelentette, hogy több mint kétszeresére növeljék a nemzetközi kábeltelevíziók számát hálózatukban, a következő két-három évben.

Zucker kijelentette, hogy „ez csak az egyik lépés azok közül, melyeket a jövőben szándékozunk tenni annak érdekében, hogy átalakítsuk teljes portfoliónkat a legnagyobb növekedést ígérő területek bevonásával. A Hallmark Channel-területek földrajzi elhelyezkedése kulcsfontosságú tényező számunkra, hiszen általuk megerősíthetjük pozíciónkat meglévő piacainkon, és további piacokon érhetünk el növekedést Ázsia és Közép-Kelet-Európa területein.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik