Üzleti tippek

Törlik az iWiW-ről a Magyar Gárdát

admin
admin

2007. 08. 28. 10:10

Több mint 16 ezer ismerőse és több „területi szervezete” is van a Magyar Gárdának a népszerű közösségi szájton. Az iWiW üzemeltetőjéhez majdnem ugyanennyi panasz érkezett emiatt, így a politikai szervezetet nemsokára törlik a felhasználók közül.

A Magyar Gárda adatlapja az iWiW-en (az oldal megtekintéséhez iWiW-felhasználói jelszó szükséges)>>>

Kedd reggel 16 400 tagja volt az iWiW Magyar Gárda nevű felhasználójának. Sokan nem is tudták, hogy közéjük tartoznak, mások viszont már régóta készülődtek a váltásra. Az eredeti felhasználót ugyanis 2006. február 6-án jegyezték be a szájton, akkor pedig még nyoma sem volt a szervezetnek. Idén nyáron azonban hirtelen nevet váltott az addig „alvó” felhasználó, és a politikai szervezet szimpatizánsait kezdte gyűjteni.

A szervezet már megalakulása előtt élénk ellenállást váltott ki a magyar közéletben, nem volt ez másképp a virtuális találkozóhelyen sem. Sólyom Balázs, az iWiW-et üzemeltető T-Online szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: a szájt felhasználási feltételei között le van írva, hogy az üzemeltető ugyan indoklás – és előzetes figyelmeztetés – nélkül is törölhet egy-egy felhasználót, de politikai szervezetek számára kifejezetten tiltott terület a közösségi háló.


Mint a szóvivő elmondta, az oldal a baráti kapcsolatok ápolására szolgál, a politikai szervezeteket pedig már korábban is törölték. Sólyom hozzátette: rengeteg felhasználó tiltakozott a fekete egyenruhások feltűnése ellen, mondván, hogy a politikai szervezetek megjelenése ellenkezik az iWiW szellemiségével. A regisztrációt – a felhasználási feltételek alapján – akkor törlik, ha az nem természetes személyhez kapcsolódik, és a közösségen belülről panasz érkezik rá.

Lapunk megkérdezett egy tiltakozó felhasználót, aki azt mondta: minden olyan ismerősét törli a barátai közül, akiknek az ismerősei között megtalálható a Magyar Gárda. Egy másik felhasználó szerint az 1930-as évek Berlinjében ugyanilyen ártalmatlannak tűnő szervezetként indult a barnaingesek szervezete. A csoportosulás eleinte a szegényeket és az elesetteket pártolta, öregek házait újította fel. Később azonban a történelem egyik legtöbbet kritizált szervezeteként a második világháborúban több millió ember elpusztításáért feleltek a náci keretlegények. Az általunk megkérdezett felhasználó szerint a Magyar Gárda is pontosan ugyanígy indul, ezért nem lehet helye egy virtuális közösségben.

A Magyar Gárda nevű felhasználó adatai között az szerepel, hogy „pártok és határok fölött áll”, valamint „üzennek” sokaknak. Úgy tűnik, sokaknak már az „üzenet” is túl sok.


vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.