Üzleti tippek

Az adósokra sújt le az árverési kalapács

Potom áron juthatnak ingatlanhoz és ingóságokhoz a maffiakapcsolatokkal rendelkezők az adóhatóság árverésein. Az átlagember számára a pályázati út járható, ám csak alulinformáltan és teljes becsült áron tehet szert az elkobzott javakra. Az adóhatóság internetes árveréssel és a vagyontárgyak becsérték alatti pályázhatóságával orvosolná a bajokat.

Továbbra is jellemző, hogy az adóhatóság árverésein szervezett vásárlói csoportok igyekeznek az árakat leszorítani – mondta el Várszeghi György, az APEH Felszámolási és Végrehajtási Főosztályának vezetője a FigyelőNetnek.

Internettel a maffia ellen

A kikiáltott javak jellemzően a törvényi lehetőség minimuma körül, az ingatlanok a becsérték 50-60 százalékán, a gépkocsik és egyéb ingóságok a becsérték 25-30 százalékán kelnek el. Bár az adóhatóság – előre látva, hogy a lefoglalt tárgyak messze valós értékük alatt találnak gazdára az árveréseken – eleve az adósságnál nagyobb értéket foglal, az árverezésből befolyt pénz általában mégsem elegendő az adós hátralékának kiegyenlítésére.

Az adósok és az adóhatóság számára is kedvezőbb helyzetet az internetes árverés hozhat majd, az ehhez szükséges jogszabályváltozást illetően az adóhatóság már megtette a maga javaslatát. Az e-árverést első körben csak ingóságokra alkalmaznák, ám siker esetén elképzelhető, hogy a későbbiekben kiterjesztenék azt az ingatlanokra is.

Várszeghi György szerint az alacsonyabb ár elérése érdekében történő összebeszélésnek, illetve a vásárlók megfélemlítésének is kicsi lenne az esélye a világhálós árverésnél, így a kikiáltott javak a jelenleginél magasabb áron kelhetnének el.

Pályázat útján nem megy

A főosztályvezető ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy a becsült érték alatt húsz-harminc százalékkal is elvihetők legyenek pályázat útján a lefoglalt javak. Azok ugyanis az adóhatóság árverései mellett nyilvános pályázatokon is gazdára találhatnak, ilyenek jelenleg is találhatók az adóhatóság honlapján.

A főosztályvezető elmondta: kevés esetben sikerül az értékesítés ezzel a módszerrel, a törvény ugyanis nem engedi, hogy a becsült érték alatti árral pályázó elnyerhesse a lefoglalt értéket.


Opelt az APEH-től?

Lapunk is szemezgetett a nyilvános pályázatok között, s végül egy kétmillióért kínált 1999-es Opel Vectra után érdeklődve hívtuk föl az árverési csarnokot.

Mint kiderült, a gépkocsi egy adott napon tekinthető meg, fél órán keresztül. Látható kívülről-belülről, de „beindítani nem szokták”, mert „az autó hibáit elmondják”. A karosszéria javításainak ellenőrzésére rétegvastagság-vizsgálót nem adnak, aki kíváncsi, hol volt megtörve az autó, s milyen minőségű a javítás, vihet magával vizsgáló műszert (ilyen műszer általában szokott lenni használtautó-kereskedésekben).

Nehezen elképzelhető, hogy ilyen feltételekkel és informáltsággal bárki is gépkocsit vásároljon. Így azután a szóban forgó kétmilliós Opel is előbb-utóbb valószínűleg egy árverésen végzi, ahol várhatóan becsült értéke 25-30 százalékáért, 5-600 ezer forintért kel el.

Kipróbálni nem lehet

A főosztályvezető az esettel kapcsolatban elmondta: maga is kevésnek tartja a megtekintésre biztosított fél órát. Megjegyezte: a végrehajtónak jelen kell lennie a vagyontárgy bemutatásakor, ezért a bemutatás időtartama nem lehet tetszőlegesen hosszú.

Várszeghi szerint törekedniük kell az árverező adóhatóságoknak arra, hogy a vagyontárgyak ne irreálisan rövid ideig legyenek csak megtekinthetők, ugyanakkor arra biztosan nem lesz a jövőben sem lesz lehetőség, hogy az érdeklődők például mehessenek egy kört a lefoglalt autókkal, vagy bekapcsolhassák az elkobzott számítógépeket.

Várszeghi György elmondta: az adóhatóság nincs berendezkedve olyan értékesítési körülmények biztosítására, amelyek a kiskereskedelemben általában adottak.

A szakember szerint nincs ez másképp a világ más országában sem a magyar adóhatóságéhoz hasonló árveréseken. Használt ingóságot mindig nagyobb kockázat árverésen vásárolni, mint hagyományos módon, s éppen ezért a világon mindenhol piaci ár alatt kelnek el a kényszerből kiárusított javak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik