“A Magyar Rádió ma már nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek, a jelenlegi vezetés az igénytelen kereskedelmi adók képére kívánja átalakítani a rádiót, s ezt nyilvánvalóan felsőbb utasításra teszi” – áll a Honfoglalás 2000 Egyesület által szervezett megmozduláson felolvasott petícióban.
A szervezet szerint “a rádió jelenlegi vezetői nemcsak hiányos szakmai felkészültségük miatt alkalmatlanok az intézmény vezetésére, hanem erkölcsi és emberi hozzáállásuk is méltatlanná teszi őket, hogy felelős vezetőként működjenek”. Mint nyilatkozatukban olvasható, “az intézmény átszervezésére hivatkozva emberi és családi tragédiák sorozatát idézi elő a Such György-féle vezetés”.
Hatalmasat bukott a brit kormányfő, de a Munkáspárt sem lehet maradéktalanul elégedett
Hiába szavazta meg a brit parlament a május 2-i önkormányzati választás előtt a menekültek Ruandába toloncolását, ez a népszerű döntés sem mentette meg a hatalmas vereségtől Rishi Sunak miniszterelnököt és a Konzervatív Pártot