Üzleti tippek

Szijjártó és Kuncze a Tv2-höz szegődött

A Fidesz szóvivője volt az első politikus, aki műsort vezetett a TV2 idei nyári műsorában.

A kereskedelmi tévénél idén nyáron a megszokott műsorvezetők mellett hírességek, többek között politikusok is kamera elé állnak. Csütörtökön például Kuncze Gábor volt Liptai Claudia műsorvezető partnere. A jövő héten pedig többek között Demcsák Zsuzsa és Fehér Anettka is képernyőre kerül – közölte lapunkkal Poichl Lóránd, a TV2 programigazgatója.

Az adatok szerint a Mokka Frappénak nevezett műsor a hírességek bevonásával megkétszerezte nézettségét. Még két politikus lesz az egyhónapos sorozatban: Mesterházy Attila és Ungár Klára is műsort vezet majd – mondta lapunknak Lóránt Gergely, a tévécsatorna marketingvezetője. Lóránt hozzátette: a vendégeknek is fel kell készüniük az adásra, ezért előzőleg ők is résztvesznek a szerkesztőségi megbeszéléseken, ugyanakkor a döntés joga továbbra is a főszerkesztőé.


Szijjártó Péter lapunk érdeklődésére elmondta: gimnáziumi évei óta készült arra, hogy újságíró legyen, és most nagyon érdekesnek és izgalmasnak találta a feladatot. A témaválasztással kapcsolatban leszögezte: politikai tartalmú interjút nem akart, de az ő kérésére hívták fel a Honvéd FC tulajdonosát, George Hemingway-t, valamint kedvenc énekesnőjét, Csepregi Évát.


A politikus ugyanakkor leszögezte: a felkérés elvállalásáról egyedül ő döntött, és a műsorvezetés, valamint a Fidesz kommunikációs stratégiája között nincs semmilyen összefüggés.


Lóránt Gergely hangsúlyozta: ők keresték meg a politikusokat az ötlettel, és a szereplésért nem adnak honoráriumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik