Üzleti tippek

Gyorsítósávban a netpiac

A nyári szünet előtt összegyűjtöttük az elmúlt fél év legmeghatározóbb eseményeit a hazai netpiacon. A sávszélesség-növelés széles felhasználói kör számára tette elérhetővé a webkettes szolgáltatást, az IPTV térhódítására viszont még várni kell.

Bár nem özönlöttek szenzációs hírek a hazai internetes piaccal kapcsolatban az első fél évben, azért nem lehet unalmasnak nevezni az évből eddig eltelt hat hónapot. Rögtön az év elején robbant a bomba a távközlési piacon, s ez hatással volt a webes világra is. A második és harmadik számú vezetékes telefonszolgáltató egyesülését januárban jelentették be, a tranzakció érdekessége, hogy a hazai piacon kisebbnek számító Hungarian Telephone and Cable Corporation (HTCC) volt a vevő, 470 millió eurót adva az előfizetők számát tekintve a Magyar Telekom mögött a második helyen álló Invitelért. Az erők egyesítése a nagyobb verseny ígéretét hordozta magában, ami csak jól jöhet a felhasználóknak.

Rákapcsoltak

Tudta-e?


A mobilcégek is beszálltak a szélessávú netversenybe, a harmadik generációs hálózatokon az adatletöltést megsokszorozó HSDPA-technológia révén már 3,6 Mbit/s sebesség is elérhető.

Nos, a verseny eddig csak a sávszélesség-növelésben mutatkozott meg, és ott is csak a követő szerepét játszotta a HTCC–Invitel páros. A folyamatot a Magyar Telekom indította el, amely még a múlt év végén jelentette be, hogy szolgáltatási területén jelentősen felgyorsítja az internet-hozzáférést. Nem késlekedett sokat a rivális kábeles technológia hazai meghatározó szereplője, a UPC Magyarország Kft. sem, januárban bejelentették, hogy átalakítják a cég internetes ajánlatát, és nagymértékű sávszélesség-növelést hajtanak végre. A június végén lezárult fejlesztésnek köszönhetően a leggyorsabb kapcsolatot választó felhasználók 20 Mbit/s-os interneteléréshez juthatnak. Ez egyébként a leggyorsabb egyéni felhasználóknak szánt hozzáférés a hazai piacon, az ADSL-es tábornál ugyanis 18 Mbit/s-osak a leggyorsabb kapcsolatok.

A HTCC-nél ezt követően érezték úgy, hogy fel kell venniük a kesztyűt, és végre kell hajtaniuk a szükséges fejlesztéseket. Sok választásuk nem volt, hiszen az internetpiacon tapasztalható rendkívül éles verseny miatt a hozzáférés nyújtása önmagában már nem elegendő, olyan értéknövelt szolgáltatásokkal lehet új előfizetőket toborozni, mint az online telefon, az internetes tévé vagy webkettes megoldások, közte a videomegosztó portálok. Igaz, utóbbinak hazai viszonylatban komoly sávszélességigénye van. Nos, a gyorsítást június végére meg is valósította a HTCC, azonban egyelőre adós azokkal az újdonságokkal, amelyek a következő években meghatározhatják a hazai internetpiacot.

Új csomagok

Miközben a webkettes őrület tovább tart, az internetes televíziós szolgáltatás (IPTV) elindításának nehézségei eddig elriasztották a hazai szolgáltatókat, lapzártánkig mindössze két cég, a T-Online Magyarország Zrt. és a TVnet Kft. kínálatában jelent meg ez a lehetőség, de indulásra készen áll az Enternet is. A szándék persze számos szolgáltatónál megvan, többek között a HTCC, a ciprusi hátterű Actel és a Vivanet is fontolgatja saját IPTV-ajánlat piacra dobását, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor.

Pedig vonzó tartalmakra nagy szükség lenne ahhoz, hogy tovább terjedhessen az internet és főleg a szélessávú hozzáférés Magyarországon. Eddig ugyanis a szélessávú tábor rendkívül gyors növekedése annak köszönhető, hogy a hagyományos modemes elérést használók úgy döntöttek, új sebességélményre vágynak. Azonban az első negyedév végén már csak 54 ezren használtak modemes hozzáférést, az utánpótlás tehát elfogy, ugyanakkor a tapasztalatok szerint nagyon nehéz megszólítani azokat, akiknek korábban nem volt webelérése. Ebben segíthet, hogy olyan csomagokkal jelennek meg a szolgáltatók, amelyek vezetékes telefont, szélessávú internetet és videoszolgáltatást is tartalmaznak, ráadásul akár olcsóbban, mint ha a felhasználó külön-külön vásárolná meg ezeket a szolgáltatásokat. Az év elején már az egymilliót is átlépő hazai szélessávú tábor további növekedéséhez hozzájárulhatnak a tavasszal a legtöbb szolgáltató kínálatában már elérhető csupasz – telefon-előfizetés nélküli – ADSL-ajánlatok is, hiszen a felhasználók úgy juthatnak gyors webkapcsolathoz, hogy közben nem kell előfizetni a nem vagy alig használt vezetékes telefonra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik