Üzleti tippek

Bezárták a Magyar Rádió nyíregyházi stúdióját

Szombaton délelőtt hangzott el utoljára a megszokott szignál a közszolgálati rádió nyíregyházi stúdiójában, amelynek műsora 1974 óta volt hallható a középhullámon.

“Elbúcsúztunk hallgatóinktól, átadva az észak-alföldi régiós rádiónak helyünket” – mondta az MTI-nek Zsoldos Barnabás stúdióvezető. A Magyar Rádió vezetése az intézmény belső átszervezésekor döntött a debreceni székhelyű rádiós régió, ezzel a nyíregyházi stúdió bezárásáról. A nyíregyháziak közül többen nyugdíjba mentek, mások a sajtó más területein kerestek, keresnek állást. Július közepétől már csak négy munkatárs marad Nyíregyházán, akik a régiós rádió kihelyezett tudósítójaként vesznek részt a krónikák készítésében, esetleg szerkesztésében.

“Megható volt és emlékezetes maradt, hogy az utolsó adásnapra hívás nélkül bejöttek munkatársaink. Még egyszer szétnéztek a stúdióban, felelevenítettük a több éves kapcsolatot egymással és hallgatóinkkal” – idézte fel a búcsú perceit az elköszönő stúdióvezető.

A nyíregyházi adást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén túl a szomszédos zempléni és hajdúsági településeken is fogták, de szép számmal volt hallgatója a romániai Szatmár térségéből és Kárpátaljáról.

A nyíregyházi önkormányzat közgyűlése azzal a kéréssel fordult a Magyar Rádió vezetéséhez, hogy a rádió – tulajdonjogát megtartva – a nyíregyházi megyei-városi könyvtár részére adják át az értékes archivált hanganyagot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik