Üzleti tippek

Pályázni lehet a vörös húsok népszerűsítésére

A vörös húsokat népszerűsítő kampányra írt ki gyorsított tárgyalásos tendert az FVM Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Kht. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az ajánlattevőknek a vörös húsokat (marha- és disznóhús) népszerűsítő kampány tervét kell kidolgozniuk, majd lebonyolítani magát a kampányt is. A kampány október első napján indul, és december 1-jén fejeződik be, a becsült költsége 80 millió forint. Az ajánlatkérő azzal indokolja a különleges közbeszerzési eljárást, hogy a kampány időpontjához mérve már nyáron meg kell kezdeni a média-foglalást.

Az ajánlatkérő napi 0,5 százalékos, de legfeljebb a nettó vállalkozási díja 20 százalékát elérő késedelmi kötbért határozott meg. A meghiúsulási kötbér pedig a nettó vállalkozási díj 30 százaléka. Ugyanakkor a nyertes előlegre jogosult.

Az ajánlattevőnek – illetve a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben igénybe vett alvállalkozónak – csatolnia kell a 2004-2006. évi mérlegeit, amelyek közül egynél több nem lehet negatív. Ugyanebben az időszakban az ajánlattevőnek – illetve az említett alvállalkozónak – rendelkeznie kell legalább három, nettó 70 millió forintos referenciával, továbbá rendelkezniük kell egy-egy médiatervező, médiavásárló és grafikus szakemberrel.

Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes. Értékeléskor a kreatív koncepció 50, a médiamix tartalma 40, míg az ár 10 százalékos súllyal esik latba.

A dokumentáció kiváltása 78 ezer forintba kerül. A részvételre július 6-ig lehet jelentkezni, az értékelés 5 nappal később lesz. A kiválasztott jelentkezők ajánlatait július 26-án bontják fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik