Üzleti tippek

Júliustól ne vásároljunk tavalyi számlakönyvet

A nem idén előállított, és 2007. június 30-a után megvásárolt nyugta vagy számla már nem minősül adóigazgatási azonosításra alkalmasnak, így szabályos bizonylatként nem használható fel - figyelmeztet az adóhatóság.

A tavaly év végéig előállított és nyilvántartásba vett nyomtatványokat a felhasználóknak 2007. december 31-ével le kell zárniuk, a fel nem használt bizonylatokat pedig 2008. január 31-éig bizonylattal alátámasztottan selejtezni kell.

Az adózókat az idén vásárolt nyomtatványok esetében a számla igazítja el, ugyanis 2007 első félévében a nyomtatványértékesítésről kiállított számlán a forgalmazó köteles volt feltüntetni a bizonylat előállításának évét is.

Az év eleje óta kizárólag az adóhatóság által kijelölt sorszámtartományba illeszkedő nyomtatott sorszámmal lehet nyomdai úton számlát, egyszerűsített számlát és nyugtát előállítani. A sorszámtartományt az adózó írásos kérelmére az APEH jelöli ki. Az adóhatóság a nyomtatvány-előállítók részére kijelölt sorszámtartományokat honlapján rendszeresen közzéteszi.

Szabályt erősítő kivételek

Az elsősorban szolgáltatás igénybevételére feljogosító jegyek, belépők (például mozijegy) előállításához, ha azon előre nyomtatottan szerepelnek a kibocsátó adatai, nem kell az APEH-tól sorszámtartományt kérni még akkor sem, ha egyébként tartalmuk alapján alkalmasak a kézzel kiállított nyugta funkciójának betöltésére is.

Nem érinti a változás a vizitdíj, kórházi napidíj bizonylatolására alkalmas nyomtatványok előállítását, mivel ezek nem tartoznak az áfa törvény tárgyi hatálya alá eső szolgáltatások közé. Kivételeket képeznek továbbá azok a nyomtatványok is, amelyeket a felhasználó jogszabályi előírás vagy saját döntése alapján szigorú számadás alá von (CMR fuvarokmány, szállítólevél, felvásárlási jegy, belső bizonylatok stb.).

Természetesen a felsorolt nyomtatványokat is el kell látni sorszámmal, de azokat nem az APEH jelöli ki, így ezekről a nyomtatványokról adatokat sem kell szolgáltatni az adóhatósághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik