„Az egyes térségekben a kamarák önmagukban a fejlesztések, gazdasági elképzelések motorjai is (…), ezért a regionális fejlesztési tanácsokban a kamarák helye ott lenne” – mondta az országgyűlés elnöke a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott megbeszélésen.
A házelnök szerint a kamarák mint köztestületek akár hatósági feladatokat is átvehetnének, például a közbeszerzésekkel kapcsolatos ügyekkel kapcsolatban, és részt vehetnének a gazdaság „szürke zónájának kifehérítésében”.
Szeri István, a megyei kamara elnöke rámutatott, hogy a kamarák nem kerültek vissza a megyei területfejlesztési tanácsokba sem, illetve a regionális képzési és fejlesztési bizottságokban sem vehetnek részt annak ellenére, hogy ez a jelenlegi kormánypártok programjában szerepelt.
A kamarák és az üzleti élet szereplői számára fontos lenne az is, hogy a gazdasági törvénykezéssel kapcsolatban véleményüket időben és határozottabban kérjék ki, és azokat vegyék is figyelembe – mondta a szakember.

Magyar Péter: Miniszterelnöki ambícióim nincsenek, de hogyha ez a felkérés, készen állok rá
A Tisza Párt vezetője szerint a képviselőnek nem dolga az elszámoltatás.