Üzleti tippek

Bírság a Nap-keltének

admin
admin

2007. 06. 12. 11:26

Félmillió forintra bírságolta a Magyar Televíziót (MTV) a médiahatóság, mert egy január eleji Nap-keltében jól kitapintható volt az ellenséges, támadó hangulat Morvai Krisztina büntetőjogásszal szemben.

A közszolgálati médium Nap-kelte Kereszttűz című adásában Morvai Krisztina büntetőjogásszal, az október 23-i eseményeket vizsgáló alternatív bizottság társelnökével, az ELTE Büntetőjogi Tanszékének docensével folytatott beszélgetés több kérdését és riporteri közlését „különösen problematikusnak” ítélte a testület.

Az ORTT-nek az MTI-hez eljutott határozata szerint az interjú idején a stúdióban „jól kitapintható” volt „az ellenséges, támadó hangulat”. A vendég egy napilap publicisztikájára adott reakciójával kapcsolatban az ORTT úgy fogalmaz: „kétségtelen, hogy Morvai válaszlevelének létezik antiszemita olvasata, hiszen Izrael negatív kontextusban történő szerepeltetése, valamint a saját származásának említése felvetheti a vallási, faji alapú képzettársításokat”.

A médiahatóság szerint a műsorvezető szerepe, hogy a vitát kérdéseivel elősegítse, illetve semleges hallgatóként kiegyensúlyozza a beszélgetést. Ehelyett – miközben a másik két kérdező – egyazon álláspontot képviselt, „a műsorszolgáltatót a műsorban megjelenítő, képviselő műsorvezető” hozzájuk csatlakozott.

„A moderátornak kötelessége, hogy rákérdezzen szándékaira, ugyanakkor az ítélkezés, véleményalkotás, illetve a néző befolyásolása nem tartozik a feladatai közé” – folytatódik a szöveg. „A kommunikátorok kérdezési módszere pár perc alatt komoly változáson ment keresztül, hiszen a Kereszttűz korábbi vendége, Kóka János még teljesen más elbánásban részesült” – olvasható néhány bekezdéssel lejjebb a határozatban, amely szerint a gazdasági minisztertől „udvarias hangnemben próbáltak meg információt gyűjteni”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.