Üzleti tippek

Két szóvivője lesz a kormánynak

A jelenlegi elképzelés szerint nem egy, hanem két szóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.

A kormányzati kommunikáció vezetői több mint két hónapja, Demcsák Zsuzsa visszalépése óta keresik az új szóvivőt. Az írott és elektronikus sajtó az elmúlt napokban több új nevet is megemlített az esélyesek között: Szomszéd Orsolyát és Budai Bernadettet, a Vision Consulting két politikai elemzőjét.

A távirati iroda értesülései szerint egy nő mellett egy férfi szóvivője is lehet a kabinetnek, aki jelenleg is a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozik és már felkérték a posztra. Az MTI úgy tudja: a női szóvivő személyét illetően még nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Miután Demcsák Zsuzsa áprilisban visszalépett a poszttól, a miniszterelnök új kommunikációs csapata készített egy 10-12 fős listát a lehetséges jelöltekről, közülük többen információs beszélgetésen, meghallgatáson is részt vettek. Ezen a listán szerepelt Kálmán Olga is, aki azonban az MTI-nek már korábban jelezte, nem akar kormányszóvivő lenni.

A hírek szerint legkésőbb őszig szeretnék megtalálni a kabinet új szóvivőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik