A cég 720 millió forintos árbevételt könyvelhetett el 2006-ban a rendszer hazai forgalmazásával. A Sicontact Kft. ezzel csaknem kétszeresére növelte előző évi, 382 millió forintos eredményét.
Magyarországi forgalmának növelése mellett a Sicontact kilépett a külföldi piacra is: 2006 végén a NOD32 antivírus rendszert gyártó ESET a magyar cégre bízta termékeinek ausztriai disztribúcióját.
Az ESET vezetői döntésüket azzal indokolták, hogy a magyarországi piacon a Sicontactnak a NOD32 szoftver bevezetését követő néhány éven belül jelentős eredményeket sikerült elérnie a disztribútori hálózat kiépítésében, a szoftver értékesítésében, valamint az ingyenesen letölthető próbaverziók népszerűsítésében. Ezzel szemben az ausztriai piacon a forgalom az elmúlt években megközelítőleg 100 ezer euró (kb. 25 millió forint) környékén stagnált.
A nemzetközi, több mint 100 országban jelenlévő ESET vezetői még 2006 elején kezdték el az új ausztriai képviselő keresését. A Sicontact mellett a német, valamint a korábbi osztrák disztribútor is megpályázta a pozíciót, amelyet hosszas tárgyalások után, 2006 végén nyert el a magyar vállalat.

Lezárult a vizsgálat: büntetőügy lesz a százmilliárdos jegybanki vagyonvesztésből
Az Állami Számvevőszék szerint az MNB vagyonát kezelő cég kockáztatta a rábízott vagyont, amikor több százmilliárd forintot fektetett be két külföldi ingatlancégbe. Az egyik esetben ráadásul az Optima csoport 60 milliárd forint indokolatlan felárat fizetett a részvényekért.